Van mire büszkének lenni az egyik legmarkánsabb magyar magasépítő vállalatnál, a szülinapon mégis inkább előre tekintenek, és rengeteg tervük van az új évtizedre.
A járvány okozta rendkívüli helyzethez alkalmazkodva, online koccintással ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Merkbau Zrt. Az eseményen a magyar építőipari cég három alapító-tulajdonosa köszöntötte a világhálón keresztül csatlakozó munkavállalókat.
Merényi Jakab felidézte a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. három évtizeddel ezelőtti létrejöttét: 1990. december 10-én írták alá az alapító okiratot. Hangsúlyozta, a társaság alapítóiként szinte a nulláról indulva szedték össze a megalakuláshoz szükséges alaptőkét, hogy azután az évek, évtizedek során egészen messzire jussanak.
A társaság vegyesvállalatként – egy német és három magyar állampolgár által - jött létre, így 1991 áprilisában Németországban indította az első kivitelezését, majd egy évre rá Magyarországon is elkezdte a munkákat. 1993-tól végezte kereskedelmi tevékenységét, ami a mai napig meghatározó.
Az igazgatóság elnöke az elért sikerek alapjaira is kitért, megszólítva a cég dolgozóit:
„Akarat, elszántság, kitartás, hit, szakmai tudás és sok szerencse és a ti jó munkátok eredménye, ami ma látható.”
Hozzátette, soha nem az árbevétel nagysága volt a fő szempont a társaságnál, hanem a fizetőképesség, a jövedelmezőség, a motivált munkatársak, a minőségi munka és a megbízhatóság.
Balanyi László, gazdasági igazgató köszöntőjében emlékeztetett, tavaly év végén azt ígérte, hogy emlékezetes év lesz 2020. „Ez teljesült, bár nem gondoltam, hogy így valósul meg” – utalt a pandémiával terhelt idei év kihívásaira. Visszatekintve arra is kitért, hogy a 30 év alatt a vállalat a gazdasági hullámok közepette is mindig tudott fejlődni.
Beszédében utalt rá, hogy az idén szeptembertől már Merkbau Zrt. néven működő vállalatnál két tulajdonosi átrendeződés is történt, az egyik 1997-ben, a másik 2020-ban. „A legfontosabb talán mégis az a munka, ami 3-4 évvel ezelőtt indult el a Merkbaunál a generációváltás érdekében. Ezáltal nem csupán évekre, hanem évtizedekre gondolkodunk előre.”
Amikor emelte poharát a Merkbaura, hangsúlyozta,
bár a cég megtestesül kereskedelmi árukban, építőipari gépekben és referenciákban is, de leginkább azon emberek összeségét jelenti, akik e közösségben keresik boldogulásukat.
Knáb János, műszaki igazgató kiemelkedő jelentőségűnek nevezte az évforduló napját:
"Harminc évvel ezelőtt kezdtük el a közös munkát a két tulajdonos társammal, és ma is együtt köszöntünk benneteket.
Őszintén szólva nem is gondoltunk rá, hogy mindez velünk és veletek együtt fog megtörténni.”
Megköszönve mindenkinek a három évtizedes áldozatos munkáját a jelenlegi helyzetre is kitért. „Jogosan vetődik fel a kérdés a hogyan továbbról. Azt gondolom, hogy egy jó válasz erre az az idézet, amit a minap olvastam: ne nézz hátra, hiszen nem arra mégy! Ennek megfelelően kívánom mindenkinek, hogy előre tekintsen, és merítsen erőt az új évtizedhez az ünnepnapokon!”
Hozzátette, a vállalatnak rengeteg terve és feladata van. „Szükségünk lesz mindenkinek a kreativitására, szorgalmára és az alázatos, örömmel végzett munkájára.”
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.