2024.03.28, Csütörtök
Magyar multiként léphet a régiós országok tetőfedő piacára a ZenSteel
Fotó: zensteel.hu

Magyar multiként léphet a régiós országok tetőfedő piacára a ZenSteel

MTI

2022.07.07. 19:30 - Kalácska-Nagy Nóra

A cég vezetői bíznak abban, hogy az itthon versenyképes piaci stratégiájuk a környező országokban is sikeres lesz.

Hirdetés

Magyar multiként léphet a régiós országok tetőfedő piacára a ZenSteel termékeket gyártó és forgalmazó TRM Pro Kft., a vállalat a Magyar Multi Programban 963,5 millió forint állami támogatást kapott - közölte a társaság.

Az elsősorban trapéz- és cserepeslemezek gyártásával, tartozékainak forgalmazással foglalkozó TRM Pro Kft.-t 2014-ben alapították, a vállalat az elmúlt 5 év mindegyikében megduplázta, mára ötmilliárd forint környékére növelte bevételeit.

 

Keresleti fellendülés jellemzi az acél kerítéselemek piacát is

A közlemény szerint a mintegy 50 milliárd forintos hazai tetőfedési piac a pandémia előtt évi 16 százalékkal nőtt, de ezen belül a nem szilikátalapú, elsősorban fémlemezes héjalások növekedése már 25 százalék körüli.

Máté János Tamás, a cég ügyvezetője a közleményben kiemelte, tapasztalataik szerint ugyanilyen dinamikus keresleti fellendülés jellemzi a hasonló anyagból készült, acél kerítéselemek piacát is.

A vevők mindkét termékkör esetében nagyra értékelik a gyors telepítést, a szabad szín- és mintaválasztást, valamint a több évtizedes "gondtalanságot".

Tóth Zoltán, a cég másik ügyvezetője a Magyar Multi Programban elnyert támogatással összefüggésben hangsúlyozta: piaci magatartásuk mellett az életképes, reális üzleti terv volt az, ami alapján a pályázatot végül pozitívan bírálták el. A cég vezetői bíznak abban, hogy az itthon versenyképes piaci stratégiájuk a környező országokban is sikeres lesz.

A budapesti székhelyű, Gyermelyen telephellyel és gyártóbázissal rendelkező TRM Pro Kft. értékesítési nettó árbevétele 2020-ban meghaladta a 2,439 milliárd forintot, adózott eredménye 235,828 millió forint volt. A társaság 2021. évi árbevétele több, mint 4,650 milliárd forintot tett ki, az adózott eredménye pedig 460,4 millió forint körül alakult.

Iparági hírekTRM Pro Kft.ZenSteeltetőcseréptetőfedő piac

Hírlevél

Hirdetés