Egy cég életében a közbeszerzésen elnyert projektek mellett elengedhetetlen az erős piaci részvétel. Ebben a szektorban jellemzően sokkal erősebb a verseny, sokkal több feltételnek kell megfelelni.
Menyhárt László a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. területi igazgatója foglalja össze lapunknak a területen szerzett több évtizedes tapasztalatait és egyéni „hitvallását”:
„Projektjeim nagy részét a piaci munkák teszik ki, melyeket versenytárgyalásokon nyerünk el. Számomra fontos, hogy egy céggel olyan kapcsolatot alakítsak ki, hogy az első kivitelezési megbízás után visszahívjanak minket egy másik beruházás megvalósítására is. Örömmel jelenthetem ki, hogy sok ilyen jó kapcsolat alakult ki az elmúlt évtizedek alatt, a teljesség igénye nélkül ilyen például a Borgwarner Oroszlány Kft., a JH Ziegler Kft., a VELUX Magyarország Kft. és a NEMAK Győr Alumíniumöntöde Kft.” – fejtette ki Menyhárt László.
„Büszkén mondhatom, hogy az építőiparban az ipari és kereskedelmi létesítmények váltak az úgymond „kedvencemmé”, hiszen mindig új technológiákat ismer meg az ember” – tette hozzá.
Egy cég életében a közbeszerzésen elnyert projektek mellett elengedhetetlen az erős piaci részvétel. Ebben a szektorban jellemzően sokkal erősebb a verseny, sokkal több feltételnek kell megfelelni, és nagyon fontos az évek alatt kialakított és elmélyített jó kapcsolat a megrendelővel, hiszen ezáltal nem csak egy-egy újabb beruházást lehet elnyerni, de egy jó ajánlás, egy szép referencia is rengeteget számít, hiszen a beruházók általában 3-5 céget is meghívnak egy-egy pályáztatásba, mivel ezt írja elő a protokolljuk.
Egyéb területekkel ellentétben a COVID és a szomszédban zajló háború másképp hatott erre a szektorra, itt – szerencsére – nem volt annyira markáns a megtorpanás. Persze lehetett érezni, hogy a piac figyelemmel követi először a pandémiás, majd a háborús eseményeket, olyan időszak is volt, amikor óvatosabbak voltak a kivitelezésekkel, de nem ez a jellemző, sőt a válságban sokkal inkább az a tapasztalat, hogy a vállalatok fejlesztenek. Természetesen van olyan területe az építőiparnak, ami érzékenyebben reagált, nyilván az építőanyag árak változása ebben a szektorban is érzékelhető volt.
Az új technológiák és építészeti megoldások ezt a szektort is ugyanúgy érintik, mint a többit, nincsen két egyforma épület és csarnok sem.
„A Megrendelő igényeinek megfelelően, a kor legmodernebb megoldásaival igyekszünk minden létesítményt megvalósítani. Annak érdekében, hogy lépést tudjunk tartani az ipar gyors fejlődésével, rendszeresen látogatunk mind céges szinten, mind egyénileg szakmai workshopokat, továbbképzéseket és fórumokat. A Megrendelőkkel ápolt jó kapcsolat lehetővé teszi, hogy a projektet a kezdetétől a végéig végig vigyük, számos alkalommal bevonnak bennünket már a tervezésbe, hiszen a kollegáink kiemelkedő szakmai tapasztalataiknak köszönhetően sokkal könnyebb és jobb megoldásokkal tudnak egy-egy felmerülő kérdést / problémát megoldani, és bizony számos esetben ennek köszönhetően sokkal gazdaságosabb és környezetkímélőbb megoldásokat tudunk javasolni a részükre” – mondta el a szakember.
„Amikor egy ipari vagy egy kereskedelmi létesítményre gondolunk egy egyszerű szerkezetes, komor épület jut az eszünkben, laikusként gondolhatjuk azt is, hogy mind „egy sablonra” készül, egyikben sincsen érdekesség és kihívás, de erre most szeretnék rácáfolni. Nagyon jó példa erre a Bálna Budapest - régi nevén a CET - kivitelezése, hiszen akkor egy teljesen egyedinek számító épületet kellett megvalósítani egy műemlékvédelmi környezetben, amire nem volt szokványos / hagyományos technológia” – fejtette ki Menyhárt László.
„Ennek ellenére sikerült a feladatot úgy megoldani, hogy az új épület harmonikusan illeszkedik a környezetébe és impozáns megjelenésének köszönhetően mostanra a főváros egyik ikonikus épületévé vált” – tette hozzá.
A szakember beavatott minket továbbá abba is, hogy: az ipari létesítmények kivitelezése terén kiemelkedő volt a NEMAK Öntöde, hiszen meglévő épületek közé kellett beépíteni egy olyan öntödét, ami rendelkezett pincerésszel és légtisztító toronnyal egyaránt. A feladat mind a terület megközelítése mind a kivitelezés szempontjából nagy kihívást jelentett.
„Ugyanilyen érdekes és szép feladat volt a győri WKW polírozó és eloxáló üzem közel 3000 négyzetméteres pincerésze, mely teljes egészében vízzáró kivitelben készült -emelte ki.
Napjainkban egy „átlagos” ipari létesítmény az alábbi fő szempontok alapján épülne fel:
Bár a kifejezés, hogy ipari létesítmény komornak és minden szépséget mellőzőnek tűnhet, ez egyáltalán nem így van. Minden épület más és mindegyiknek meg van a maga szépsége, hiszen itt is fontos, hogy megjelenjen a megrendelő vállalkozás egyedisége, és amellett, hogy építészetileg a maximumot nyújtja fontos, hogy a funkcionalitását is minél jobban érvényesíteni tudja.
„Az ipari létesítmények kivitelezésben több éves tapasztalattal rendelkezünk, vállalatunk a legprofibb szakemberekkel dolgozik, és elmondhatom, hogy mind vállalati szinten, mind pedig az általam irányított kivitelezéseken a profizmus és a minőség a legfontosabb, mert az ipari- és kereskedelmi létesítmények területén is az a legfőbb célunk, hogy
"maradandót alkotunk.”
- zárta gondolatait a szakember.
A Duna kis vízszintjének trendszerű szabályozása az éghajlatváltozás vízügyi kihívásai, az elavult technológia korszerűsítése egyaránt sürgetővé tette – többek között - egy új szivattyútelep építését Budapesten a Kvassay-vízlépcsőnél.
A több mint 35 éves múltra visszatekintő Óbuda Group, a magyarországi építőipar egyik meghatározó szereplője egyesíti a tervezői és mérnöki működési területeit.