A KÉSZ Csoport kivitelezésével készült épület az egyik legrangosabb zöld épület tanúsítványt, a LEED Gold minősítést is elnyerte.
Az ExxonMobil hazai székházaként működő 29 ezer négyzetméteres különleges formákban hullámzó Pillar Irodaház a XIII. kerületi Váci út és Dózsa György út találkozásánál még az irodanegyed többi modern épülete közül is kiemelkedik, nem csupán sokszínű formatervezési megoldásaival – olvasható a Siemens közleményében.
Az épület a KÉSZ Csoport generálkivitelezésével valósult meg, a tervezésért a ZDA – Zoboki Építésziroda felelt. A mélyépítési munkálatokat a HBM Soletanche Bachy Kft. végezte el, majd a szerkezetépítési munkálatok a CLC-Construct Kft. kivitelezésével zajlottak. A KÉSZ Csoport alvállalkozójaként az építkezés során pedig az AGO Steel Kft. szerelte az akusztikai falpaneleket.
A közlemény szerint az épület fejlesztője, a GTC Magyarország Zrt. leányvállalata, már kezdettől a built-to-suit (BTS) konstrukció elveit követte, azaz a jövőbeni bérlői igényeknek megfelelően alakította ki az épületet.
Ez egyrészt környezet- és egészségtudatos megoldásokat jelent, például egy közel 4 ezer négyzetméteres zöld belső udvar frissíti fel a megszokott városi környezetet. Másrészt a legmodernebb, prémium minőségű, fenntartható technológiákat alkalmazták az épület belső kialakításánál is. Így nem meglepetés, hogy az irodaház elnyerte az egyik legrangosabb zöld épület tanúsítványt is, a LEED Gold minősítést.
A kiemelkedően energiahatékony működés kialakításában a Siemens Zrt. is partnere volt a Pillar Irodaháznak. A vállalat egyéni igényekre szabott épületautomatikai megoldásaival és épületfelügyeleti rendszerének segítségével az irodaház teljes hűtési-fűtési rendszere precízen hangolható, a több mint ezer iroda- és üzlethelyiség akár külön-külön, egyedi igényszintek szerint is szabályozható.
A fenntartást végző, GTC-tulajdonú társaság, másfél éves tapasztalatai alapján ez az automatikai rendszer, a finomhangolhatóságának és megbízhatóságának köszönhetően, energetikai szempontból kimutatható előnyt is jelent.
Az épületben, az egész éves periódust vizsgálva, 4,5 kWh/m2/hó fajlagos távhő-fogyasztást mértek, ami hozzávetőlegesen feleakkora érték, mint az átlagos, nem vagy kevésbé automatizált irodaházak esetében. A szintén az egész évet tekintve mért fajlagos villamosenergia-fogyasztás pedig 10,5 kWh/m2/hó volt.
A megtakarítás részben az időprogramhoz kötött, üzemmód alapú berendezés szabályozásnak köszönhető. Azaz például az automatika a hétköznap munkaidőben használt hűtési-fűtési alapbeállításokhoz képest, 18 óra után, éjszakára +/-2 Celsius-fokkal módosítja a hőmérsékletet, hétvégén, ECO-üzemmódban működve pedig +/-5 Celsius-fokkal.
További megtakarítást jelent az épületben elhelyezett jelenlét-érzékelők komfort automatizálásban történő felhasználása. Ezen érzékelők segítségével a hűtés-fűtés jelenlét alapon is vezérelt. Így például egy éppen nem használt, de előtte az átlagosnál jobban fűtött vagy hűtött tárgyalóban, egy bizonyos idő eltelte után, a rendszer automatikusan visszatér az alapbeállításhoz. Ezzel is biztosítja az optimális energiafelhasználást.
Szintén energiamegtakarítást jelent, hogy a szintenként telepített hűtési szivattyúkat nem csak egyidejűleg lehet elindítani, hanem külön-külön is. Így ezek, a digitális alközpontokba beérkező adatok alapján, feleslegesen nem, hanem csak a tényleges hűtési igény szerint üzemelnek.
Emellett a nyári kánikulahullámok idején is bizonyít az automata rendszer. Lehetővé teszi ugyanis az irodaterek előhűtését, azaz azt, hogy a légkezelők éjszaka, 24°C légköri hőmérséklet alatt elinduljanak, ami így nem igényel komolyabb hűtési energiát.
A Pillar Irodaházban, az automatikai megoldások mellett, a Siemens tűzjelző-megoldásait egyaránt használják – olvasható a közlemény záró soraiban.
Értékesíti a Lindab a profil termékekkel foglalkozó üzletágát. A vállalat tájékoztatása szerint egy olyan magyar cég vásárolja meg a tetők, falpanelek és ereszcsatorna rendszerek gyártásával, raktározásával és értékesítését végző egységét, amely a ROVA-SK a.s. leányvállalata.
Közel 50 millió forintnyi értékben adományozott műszaki cikkeket az árvízkárosultaknak a Duna Group, amivel félezer ember életkörülményein javítottak.