Az idén már ezer lakás fejlesztését elkezdő Bayer Construct vállalatcsoport új céget indított az üzemeltetés ellátására, amely Karakas János vezetésével komoly célokat tűzött ki.
A Bayer Construct Zrt. Ingatlanüzemeltetési Divíziójának vezetője, Karakas János március 15-én a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült a Puskás Aréna kivitelezése során végzett kimagasló színvonalú munkájáért. A szakember projektigazgatóként másodmagával felelt a 67 000 néző befogadására alkalmas létesítmény megvalósításának teljes vertikumáért. Az Aréna-projekt Magyarország legnagyobb volumenű építőipari kivitelezése volt a Paksi Atomerőmű után.
Karakas János elmondása szerint a nagyívű megbízás óriási felelősséget és számos kihívást tartogatott, a Puskás Aréna átadása után viszont minden szereplő elégedetten távozott. "Kiemelkedő sikerként könyveltük el, hogy az építést határidőre – sőt, tulajdonképpen korábban – tudtuk befejezni. Mindez a kiváló közös munkának, a profi szakmai együttműködésnek volt köszönhető”. Karakas János másik büszkesége, hogy ezért a projektért egyben a Műegyetem Palotás László Díját is odaítélték neki, így nagyra becsült elődök nyomdokába léphetett.
Karakas János 2020 nyarától a Bayer Construct Zrt. Ingatlanüzemeltetési Divíziójának vezetőjeként segíti az építőipari cégcsoport munkáját. A Bayer Mester Kft. létrehozását az indokolta, hogy az üzemeltetés egyre nagyobb kihívást jelentő feladattá vált: csak 2021-ben már ezer lakás fejlesztését kezdi meg a vállalatcsoport.
„Komoly célokat tűztünk ki magunk elé a következő évekre, és ezek az én személyes jövőképemmel is egybeesnek: arra koncentrálok majd, hogy a kiemelkedő minőségben kivitelezett épületek műszaki színvonalát az átadást követően is fenn tudjuk tartani. Az üzemeltetésben a megelőzésre törekszünk: az utólagos javítgatás helyett az alapos üzemeltetési terveket követve folyamatosan odafigyelünk az ingatlanok állapotára – ez szemlélet a legfőbb erényünk” – mondta el a szakember.
A Market Építő is támogatja a gyógyíthatatlan beteg gyermekeket és családjaikat segítő intézmény bővítését.
Értékesíti a Lindab a profil termékekkel foglalkozó üzletágát. A vállalat tájékoztatása szerint egy olyan magyar cég vásárolja meg a tetők, falpanelek és ereszcsatorna rendszerek gyártásával, raktározásával és értékesítését végző egységét, amely a ROVA-SK a.s. leányvállalata.