A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.
A Duna Bonum Alapítvány úgynevezett betegőrző készülékek beszerzésével támogatta a Országos Mentőszolgálat tiszakécskei mentőállomását. A december 7-én átadott két Edan IM20 típusú készülék egyenként 1 millió forintos értéket képvisel.
Az adományok tiszakécskei átadóján Bács Kiskun vármegye vezető mentős tisztje elmondta, a készülékek folyamatosan monitoringozzák a beteg alap paramétereit a betegszállítás közben is.
„Így lehetővé teszik, hogy a mentősök állandóan kövessék a páciens állapotát. Nagy köszönettel tartozunk az adományozóknak, hogy a készülékekkel segítették a munkánkat”
– fogalmazott Horváth Mihály.
A Duna Bonum Alapítvány szóvivőjeként Dr. Ónodi Barna elsőként az alapítvány tulajdonosa Szíjj László köszönetét közvetítette a tiszakécskei mentősök áldozatos munkájának elismeréseként. Külön hangsúlyozva a tiszakécskei gyökerű Duna Csoport tulajdonosának lokálpatriotizmusát. „Amikor felvetődött a helyi mentőállomás támogatása, rögtön kérte, hogy vegyük fel a kapcsolatot a vezetőkkel, és mérjük fel, mire van leginkább szükség. A visszajelzések alapján tudtuk meghozni a döntést a támogatásról.”
Hozzátette, a Duna Bonum Alapítvány állandó célkitűzése, hogy egészségügyi, továbbá gyermekvédelemmel és sporttal kapcsolatos tevékenységeket támogasson, és ebbe a stratégiába jól illeszkedik a most átadott adomány is.















Új életet kap Budapest egyik legismertebb toronyépülete: a Körszálló újjászületését a hazai ingatlanszakma is elismerte. A Market Csoport fejlesztése, a The Icon by Marriott Residences Budapest a Real Estate Awards gálán „Az Év Tervezett Projektje” különdíjat nyerte el. A beruházás egyben új kategóriát is bevezet a hazai piacon: Magyarországon elsőként jelenik meg a „branded residence” modell.
Nyilvános, többfordulós pályázatot írt ki Gönyű Község Önkormányzata a tulajdonában álló belterületi ingatlan értékesítésére és egy 14 lakásos társasház megvalósítására. A projekt különlegessége, hogy a fejlesztés a meglévő tervdokumentáció alapján valósulhat meg, az elkészült épület pedig helyi védettséget kap.