A bruttó 10 millió forint díjazással járó első díjat a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft., illetve BIVAK studio Kft. közös pályázata kapta.
A Pesti Vigadóban december 11-én kihirdették a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt pályázat eredményét. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Titkársága által kiírt építészeti tervpályázaton egy első, egy második, valamint két harmadik helyezettet hirdettek; emellett ketten kiemelt megvételben, hatan pedig megvételben részesültek.
A bruttó 10 millió forint díjazással járó első díjat a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. - BIVAK studio Kft. közös pályázata kapta. A bruttó 7 millió forint díjazással járó második díjat a Monostudio Építész Kft. nyerte el. A bruttó 5-5 forint díjazással járó harmadik díjat megosztva a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. - Fejérdy és Bartók Építészeti Kft. (közös pályázók), valamint az Archikon Építészeti Tervező-Szervező Kft. kapta.
Az MMA írásos összegzése szerint a Városligeti fasorba, a közelmúltban megújult Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére 2023 júniusában hirdetett kétszakaszos tervpályázatot az MMA Titkársága. A pályázat első, részvételi szakaszában bármely, a referenciakövetelménynek megfelelő építésziroda jelentkezhetett.
Huszonnyolc iroda nyújtott be pályamunkát, s belőlük alakult ki az a rangos nemzetközi mezőny, amelynek tagjai a következő szakasz első, immár titkos fordulójában két-két tablón összegezték elképzeléseiket. A Bíráló Bizottság ebből választotta ki azt a 12 pályázót, akik a második fordulóban részletesen is kidolgozhatták a tervet.
A hétfői eredményhirdetésen Lánszki Regő országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára úgy fogalmazott, az épület közös háza lesz az építészeknek, és remélhetőleg hamar kulturális irányítótoronnyá tud válni. A Bíráló Bizottság társelnökeként Lánszki Regő kiemelte: a létrejövő kulturális tér bemutatja a magyar építészet egyedülálló, a mai napig érvényes örökségét, teret nyújt a jelen építészeinek találkozóhelyként és konferenciák helyszíneként, valamint lehetőséget nyújt a jövő építészeinek, hogy tanuljanak, inspirálódjanak. "A magyar építészetnek mindenekelőtt minőséget kell képviselnie" - hangsúlyozta az államtitkár.
Rámutatott, a reformkor jelszava a "haza és haladás" volt, a reménybeli építészeti reformkoré pedig a "tradíció és innováció" lesz. "Az Építészeti Központ lehetőséget fog adni arra, hogy megtalálják azt a kortárs, a nemzetközi irányokra reagáló, de mégis egyedi stílust, mely ki tud fejezni minket, ami nem csak a művészeknek, de honfitársaink millióinak is mond valamit rólunk, magyarokról" - fogalmazott az államtitkár.
Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke kiemelte: az MMA a közeljövőben, még 2023-ban elkezdi az egyeztetéseket a következő lépésekről, a tervezési szerződésről az első díjas pályázókkal. "Az a centrum, ami most már elérhető közelségbe került, elképzeléseink szerint nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is, amely egyszerre szolgálja majd ki az érdeklődő nagyközönség igényeit és biztosít találkozóhelyet, szellemi központot a szakma számára" - fogalmazott Turi Attila.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.