2024.12.03, Kedd
Megérkezett a Mikulás Balatonfüred nemrég átadott Kongresszusi Központjába
Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu

Megérkezett a Mikulás Balatonfüred nemrég átadott Kongresszusi Központjába

magyarepitok.hu

2023.12.08. 09:04 - Hegedűs Gergely

Aki megteheti, hogy jót cselekedjen, annak időszerű adni – e gondolat jegyében szerzett örömet 600 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermeknek a Holnapocska Alapítvány és az ÁGOTA Közösség rendezvénye.

Hirdetés

Immár a második alkalommal látta vendégül az ÁGOTA Közösség és a Holnapocska Alapítvány a nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő fiatalokat Balatonfüreden. Tavaly a LUA Resort volt a helyszíne a Mikulásváró ünnepségnek, idén december 2-án pedig a Balatonfüred Kongresszusi Központ, amely nemrég épült meg a Paralelbau Kft. és a Szabadics Zrt. kivitelezésében.

 

Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu


Ünnepi műsorral, finom ételekkel és ajándékokkal várták a gyermekeket

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok két turnusban érkeztek Balatonfüredre: délelőtt és délután 300-300 fiatal élvezhette a finom ebédet vagy vacsorát, valamint a Kanizsai Fiatalok Közösségének ünnepi műsorát, és kapott ajándékot a Mikulástól.

 

 

A lapunkhoz eljuttatott beszámoló szerint a szervező Holnapocska Alapítvány és az ÁGOTA Közösség összefogása továbbra is szeretné felhívni a gazdasági szereplők és a társadalom figyelmét arra, hogy napjainkban még fontosabb a karitatív felelősségvállalás. „Ezért aki megteheti, hogy jót cselekedjen, annak időszerű adni és odafigyelni azokra, akiknek nagy szükségük van erre” – fogalmaztak az összegzésben.


Az emberi kapcsolatoknak és a pozitív élményeknek gyógyító ereje van

A többek közt a lapunk által többször is bemutatott Holnapocska Tábort is működtető Holnapocska Alapítvány hitvallása, hogy minden gyermek arcára mosolyt csaljon. Mindezt élményekkel, kalandokkal, és a közösség erejével teszi, hiszen tapasztalataik szerint a jókedv, a nevetés, a természet, az emberi kapcsolatok és a megszerzett pozitív élmények gyógyítják a testet és a lelket.

 

 

Az ÁGOTA Közösség tevékenységének egyik legfontosabb célja, hogy a nevelőszülői gondoskodásban és lakásotthonokban élő gyermekek és fiatalok semmiben ne szenvedjenek hiányt és hogy számukra élménydús, lehetőségekben gazdag, boldog éveket biztosítson.

A most szóban forgó Mikulásváró ünnepségen részt vett többek között Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár; Kontrát Károly, térségi országgyűlési képviselő; Dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere; Balogh Zsolt az ÁGOTA Közösség koordinátora; Szabadicsné Rádi Éva, a Honlapocska Tábor társalapítója; valamint Szabadics Attila és Szabadicsné Madaras Katalin, a Lua Resort társtulajdonosai.

Galéria

Iparági hírekSzabadics Zrt.Paralelbau Kft.Holnapocska TáborBalatonfüredtársadalmi felelősségvállaláskonferenciaközpont

Hírlevél

Hirdetés