Ma már természetes, hogy egy építőanyag gyártó nem csak ajánlatokat, akciókat hirdet, hanem edukatív tartalmakat oszt meg, és társadalmi kérdésekre hívja fel a figyelmet.
Hét kategóriában nyert szakmai díjat a Mapei Kft. a Marketing Diamond Awards díjátadón – derült ki az építőipari gyártó vállalat közleményéből.
A február 7-i budapesti eredményhirdetésen többek közt díjat nyert
A közlemény szerint a Marketing Diamond Awards díjat a Magyar Marketing Szövetség alapította. A díj odaítélése során a szakmai zsűri a marketingmunka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismeri el a marketing gyémántokkal, valamint a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével.
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője a díjakkal kapcsolatban emlékeztett, a szakemberhiány és az építőipari korfa öregedése veszélyezteti az ágazat jövőjét. „Ezért teszünk meg mindent az építőipari szakmák népszerűsítéséért, a vállalkozási és szolgáltatási kultúra fejlesztéséért, az építtetők tudatosságának növeléséért. És ezért különösen örülünk a díjnak, mert erőfeszítéseink elismerése mellett segít felhívni a figyelmet ezek fontosságára” – idézte a közlemény a vezetőt.
Azt is kifejtette, ma már természetes, hogy egy építőanyag gyártó online kommunikál a szakemberekkel, és nem csak ajánlatokat, akciókat hirdet, hanem edukatív tartalmakat oszt meg, továbbá társadalmi kérdésekre hívja fel a figyelmet, mint például a kontárok elleni fellépés.
Mészáros Szilvia, a Mapei PR és kommunikációs osztály vezetője emlékeztetett, amikor elkezdték fejleszteni az online kommunikációt, sokan kételkedtek, nem értették, miért tesznek így, nem hittek a sikerben. „Büszkék vagyunk rá, hogy úttörők voltunk ezen a területen és nagyon hálás vagyok az Marketing Gyémánt díjért, mert megerősíti az elkötelezettségünket” – fogalmazott.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.