Kétszáznégyzetméternyi vendégtérrel, hetven négyzetméteres modern konyhával nyitott meg a felújítás és a bővítés után Újbudán a VakVarjú Buda étterem. Az épület szellőztetőrendszerének kialakítása során a designt és a funkciót fókuszba helyezve Lindab megoldásokat alkalmaztak.
Közel 9 hónap után került le februárban a zárva tábla a népszerű, újbudai VakVarjú Étterem bejáratáról. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Horváth Építőmester Zrt. (HÉP) kivitelezésében modernizálták a kertvárosi hangulatot árasztó vendéglőt és az 1900-as évek elején emelt épülethez egy 414 négyzetméteres acélszerkezetű, lapostetős részt toldottak hozzá. A bővítéssel az étterem közel kétszer annyi vendéget tud fogadni, mint korábban.
A beruházás során korszerűsítették az épületgépészetet is, ennek részeként új légtechnikai rendszert alakítottak ki. A munkafolyamat kivitelezését végző Klíma-Max Kft. a funkcionális és design szempontokat is fókuszban tartva, a Lindab széles termékkínálatából választotta ki a vendégtérben, a konyhában, az back office részeken felhasznált befúvókat, hangcsillapítókat, szabályozókat.
Egy étterem esetében a légtechnikai rendszer professzionális kialakítása, legalább olyan súlyú kérdés, mint az étlap összeállítása, alapvetően meghatározza a vendégélményt. Az étterem vendégterébe légbefúvó egységek juttatják be a tiszta, friss, pormentes és megfelelő hőmérsékletű levegőt. Míg a konyhából elszívó egység vezeti ki a forró, párás zsíros levegőt és szagokat, ám közben a rendszernek gondoskodnia kell a helyiség megfelelő levegő utánpótlásról is.
Az étterem konyha részében Lindab PKY átszellőző frontlapot helyezett a kivitelező. Ezt a diszkért megjelenésű Lindab terméket, olyan helyeken alkalmazzák, ahol a levegőt álmennyezet felett kell elszívni és megfelelő szabad keresztmetszetre van szükség, amin a levegő áthaladhat.
A légtechnikai rendszer látható elemeinek a tökéletes funkció mellett illeszkedniük kell a vendégtér enteriőrjébe. A Lindab befúvók stílusos kialakításuknak köszönhetően, remekül passzolnak a VakVarjú Étterem múlt század polgári hangulatát, a burkolatok valamint a rejtett fények révén a modernitást ötvöző belső terébe. A technológiai megoldásuk révén a befúvók huzathatás nélkül juttatnak friss levegőt a helyiségbe.
Az étterem vendégterébe többek között az egyedileg állítható fúvókákkal rendelkező kör alakú Lindab NC 19-es modellt telepítették. A terméktípus számos színben, kör és négyzetes kialakítással is elérhető, a belső tér kialakításához alternatívát nyújtva. A berendezés előnyei között a szemenkénti állíthatóságon kívül, meg kell említeni működésének alacsony zajszintjét, valamint azt, hogy a hűtött levegő vízszintes befúvására is alkalmas. Így a termék kiváló légáramlást biztosít a helyiségben, amely növeli a vendégek komfortérzetét. Függőleges befúvás esetén pedig meleg levegőt továbbít a helyiségbe.
A VakVarjú Étterem szellőztető rendszerének része az alumínium légterelő felszerelt, bármilyen színben elérhető Lindab LTD résbefúvó is. A minimális zajszinttel, és állítható irányú légáramlással működtethető résbefúvók telepítését alkalmazták a szakemberek. Különleges, az étterem enteriőrjéhez passzolva a sarok kialakítású modell is beépítésre került. Ez a típusú résbefúvó nagy és kis légmennyiség befúvására is alkalmas.
Szintén a vendégtérben a Lindab AL fixlamellás rácsok segítik a megfelelő szellőzést. Ez a rugalmasan, számos rögzítési opcióval alkalmazható termék, kiváló megoldás valamennyi épület és helyiség szellőztetésénél. Számos keret és rács kombinációval elérhető.
A funkció mellett az esztétika kiemelten fontos szerepet játszott az étterem felújítása során a szellőztetés látható részeinek termékválasztásánál. A Lindab befúvók stílusos minőségi megjelenésének köszönhetően a belső terekben előszeretettel alkalmazzák azokat.
Az étterem back office részeiben a Lindab CRL kör alakú anemosztátot telepítette a kivitelező, amely befúvásra és elszívásra is használható. A befújt levegő irányának - függőleges és vízszintes - változtatásával a felhasználó hideg és meleg levegőt juttathat a helyiségbe.
A Lindab Akusztikai termékei a szakmában is nagy elismeréssel bírnak, hiszen a vállalat saját akusztikai laboratóriumában kimért pontos számítások alapján korszerű technológiák alkalmazásával zajlanak a termékfejlesztések. Így kiváló minőségű akusztikai megoldásokkal segítik a tervezőket és kivitelezőket, hogy a legcsendesebben működtethető szellőztetőrendszert valósíthassák meg. A VakVarjú Étteremben 160 mm átmérőjű, végponti elemek elé SLU hangcsillapítókat telepítettek.
A VakVarjú étterem légcsatornájába négyszög és kör keresztmetszetű szabályozókat is beépítettek, amelyek gondoskodnak arról, hogy az épületben elegendő friss levegő legyen. A rendszer megbízható és hatékony működtetését szolgálja a horganyozott acélházból gyártott CAR visszacsapó szelep, ez a ventilátor leállásakor automatikusan elzárja a szelepet. A Lindab Safe kör légcsatorna rendszer kiegészítők széles tárházával és a magas minőséget igazoló Eurovent tanúsítvánnyal rendelkezik. DRU és a DTBU szabályozókat alkalmaztak a projekt során. Előbbi modell 0-90 fokban állítható szeleplapját úgy alakították ki, hogy minimális legyen a zajkeltése. Ráadásul a perforáció nélkül kifejlesztett szabályozó a kialakítása révén, nehezen szennyeződik.
A tervezőknek a konzultációk és a műszaki tanácsadás mellett a LindQST szoftver révén is támogatást nyújt a Lindab a légtechnikai rendszerek tervezéséhez. A program a kalkulációkon kívül, számos funkciónál az Indoor Climate Designer segítségével térben, vagyis 3D-ben is megmutatja a kiválasztott megoldást.
Az immáron tizenötödjére megrendezett Infotér Konferencia keretein belül először vették górcső alá az építőipart: a balatonfüredi Contech Konferencia médiatámogatójaként lapunk is jelen volt.
Nyáron elkészültek a tervek, most pedig újabb fontos lépést tett a BKK azért hogy el is indulhasson az építkezés. A társaság benyújtotta pályázatait az Id. Antall József rakpart és az Erzsébet híd alatti terület átépítésére.