Határidőket szabott a kormány a Wekerle Sándor Lakásépítési Program előkészítésére. A cél az új lakások építése mellett a barnamezős beruházások, a bérlakás- és kollégiumfejlesztések, valamint az ezekhez kapcsolódó közlekedési és infrastrukturális fejlesztések ösztönzése. A kabinet számításai szerint uniós, banki és piaci forrásokból összesen akár kétmilliárd euró juthat a program megvalósítására.
Új alapokra helyezné a kormány a lakásépítések állami ösztönzését. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint egységes szakpolitikai elvek mentén fejlesztik tovább a lakáscélú támogatási rendszert, hogy növekedjen a lakáskínálat, valamint javuljanak a megfizethető lakhatás feltételei. A Wekerle Sándor Lakásépítési Program részleteit a közlekedési és beruházási miniszternek kell kidolgoznia a pénzügyminiszter bevonásával, szeptember 30-ig. Ennek részei:
A program hátterét ismertetve Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter arra hívta fel a figyelmet facebook posztjában, hogy miközben egyre nehezebb saját otthonhoz jutni, nem épül elegendő új lakás, az albérletárak jelentősen emelkedtek, a meglévő lakásállomány pedig a felújítások elmaradása miatt folyamatosan veszít az állapotából.
A minisztérium adatai szerint 2020 és 2025 között évi mintegy 30 ezerről 12 ezerre csökkent a használatba vett új lakások száma. Ez hatvan százalékos visszaesést jelent.
A lakáspiacon az árak tartósan gyorsabban emelkedtek, mint a jövedelmek. Míg 2015-ben egy átlagos magyarországi lakás ára 5,9 évnyi nettó átlagkeresetnek felelt meg, 2025-re ez az érték 7,1 évre emelkedett. A tárca közlése szerint 2010 és 2025 között a reál-lakásárak 120 százalékkal, a reálbérek ezzel szemben 60 százalékkal nőttek.
Az albérletek díjai 2015 óta reálértéken mintegy 30 százalékkal emelkedtek. A minisztérium becslése szerint legalább 100 ezer megfizethető bérlakás iránt lenne kereslet Magyarországon.
A program ezért nem kizárólag az értékesítésre szánt új otthonokra összpontosít. Az intézményi bérlakások fejlesztése, valamint az intézményi befektetők hosszú távú részvételének ösztönzése is bekerült a célok közé. A megfizethető bérlakásépítést segítő pénzügyi és szabályozási eszközrendszert 2026. december 31-ig kell kidolgozni.
Ugyanerre a határidőre készülhet el az állami lakásügynökségi rendszer létrehozásának szabályozási koncepciója is.
Külön fejlesztési területet jelenthet a kollégiumi kapacitások bővítése. A tárca adatai szerint Magyarországon mintegy 320 ezer hallgatóra mindössze 49 ezer kollégiumi férőhely jut, ezért a felsőoktatásban tanulók jelentős része a magánbérleti piacon kénytelen lakhatást keresni.
A kormányhatározat alapján a lakás- és kollégiumkínálat bővítését, illetve a bérlakásszektor kínálati fejlesztését szolgáló adópolitikai intézkedéseket is meg kell vizsgálni. Az ezekről szóló javaslatot a 2027-es költségvetési törvény benyújtásával egy időben kell a kormány elé terjeszteni.
A Wekerle Sándor Lakásépítési Program az építőipari piac több területén teremthet új megrendeléseket. A lakásprojektek a kormány szándéka szerint nem valósulhatnak meg a szükséges infrastruktúra nélkül. Biztosítani kell a megfelelő közlekedési kapcsolatokat, közműkapacitásokat és közösségi szolgáltatásokat, így a magasépítési feladatok mellett út-, közmű- és egyéb infrastruktúra-fejlesztések is kapcsolódhatnak a beruházásokhoz.
A programban érvényesíteni kell a településrendezési és városépítészeti minőségi követelményeket, valamint ösztönözni kell az energiahatékony és fenntartható lakóépületek létrehozását. Kiemelt szempont lesz az önkormányzatokkal való együttműködés megerősítése is.
Az építőipari szereplők számára meghatározó célkitűzés a lakásberuházások szabályozási és engedélyezési környezetének egyszerűsítése, valamint kiszámíthatóságának erősítése.
A kormányhatározat a piaci beruházások számára tervezhetőbb szabályozási környezet kialakítását és az intézményi befektetők hosszú távú részvételének ösztönzését is előírja
A Wekerle-program követelményei alapján október 31-ig a jelenlegi lakáscélú kiemelt beruházásokat is felülvizsgálják. Az átvilágítás során nemcsak azt vizsgálják meg, hogy az egyes projektek hány új lakással bővítik a kínálatot, hanem azt is, milyen mértékben biztosítanak megfizethető otthonokat.
Értékelik továbbá
A felülvizsgálat alapján egy-egy beruházás kiemelt státusza változatlanul fennmaradhat, módosított feltételekhez köthető vagy megszüntethető. Az összesített előterjesztést november 30-ig kell elkészíteni a kormány számára.
Vitézy Dávid közlése szerint a programra a Magyarország számára elérhetővé vált uniós forrásokból 550 millió eurót fordíthatnak. Ehhez banki és piaci társfinanszírozás kapcsolódhat, így a rendelkezésre álló összeg elérheti a kétmilliárd eurót.
A program tényleges piaci hatása azonban azon múlik majd, hogy az ősszel elkészülő részletszabályok milyen finanszírozási konstrukciókat, engedélyezési könnyítéseket és konkrét projektállományt rendelnek a meghirdetett célokhoz.













A lépés célja a magyar állam kockázatának megszüntetése.
A KÉSZ Csoport hozzávetőleg 200 ezer tonna jó minőségű, speciális vízépítési terméskövet biztosít. Ez nagyságrendileg lefedi a létesítmény teljes kőigényét, a kiszállítás már megkezdődött.