Felfrissül a Terrán tetőcserép-portfóliója, ismét elérhetővé válik a korábban közkedvelt Danubia. A termékcsalád néhány éve a vállalat egyik zászlóshajója volt, a hullámos modellek töretlen népszerűsége pedig még inkább indokolttá teszi a régi-új típus visszatérését. A közkedvelt forma a Renova Plust váltja, a színeket tekintve pedig bővebb skáláról válogathatunk. A tetőfelújítást segítő állami programokkal még kedvezőbb feltételekkel valósíthatók meg az otthonunk korszerűsítésével kapcsolatos tervek, a Danubia pedig szinte minden stílusjeggyel tökéletesen párosítható.
A hullámos vonalvezetés a klasszikus és a mediterrán design védjegye, ha tetőcserepekről van szó. Ugyanakkor kortárs építészeti megoldásokban is gyakran megjelenik, hiszen letisztult rajzolata, homogén felületkialakítása révén bármely irányzatba könnyedén beilleszthető. A Terrán többféle megoldást kínál azok számára, akik a mozgalmasabb formát preferálják, portfólióját pedig egy korábbi kedvenccel, a Danubiával frissíti fel.
A visszatérő típussal kivezetésre kerül a Renova Plus, a palettán a Tégla, Barna, Antracit és Natúr színekkel találkozhatunk, továbbá megjelenik rajta egy új, Sötétszürke árnyalat is.
A tető megjelenése és az általa közvetített hangulat mellett funkcionális tekintetben is van különbség a hullámos, valamint a sík cserepek között. Nagyobb tömegű csapadék esetén optimálisabb a víztömeg-elvezetés a Danubiát, a Synust vagy a Coppot alkalmazva, továbbá abban, hogy az eső és az olvadt hó ne okozzon problémát, a magasabb ponton található horonycsatlakozás és a hajlásszög is szerepet játszik.
Alacsony, 25 fok alatti hajlásszögű tetőknél a hullámos modell telepítése az ideális.
Ezen túlmenően az ívek a tetőcserepek alatti légmozgásnak is nagyobb teret biztosítanak, amivel meggátolható a pára lecsapódása, ezzel megnövelve a faszerkezet élettartamát. Fontos kiemelni, hogy a korszerű szellőzőcserepekkel kiegészítve maximális mértékben megoldható a tető levegőztetése.
Tetőépítéskor a tetőszerkezetet (szarufák mennyisége, egymástól való távolsága, ellen- és cseréplécek vastagsága) a kiválasztott cseréphez lehet igazítani, ám ha az megfelelő állapotban van, és csak a héjazat cseréje aktuális, akkor az új cserepek kiválasztásánál figyelembe kell venni a meglévő adottságokat.
A Terrán kínálatában a Zenit Max esetében a léctávolság, valamint az egy négyzetméterre eső cserepek száma közel azonos a hullámos termékeknél alkalmazandó paraméterekkel, jelentősebb eltérésekkel a Rundonál szükséges számolni. Héjazatcsere előtt ezért mindenképp érdemes statikussal, tetőfedésben jártas szakemberrel konzultálni.
Azonban lényeges, hogy a HÉSZ-t se hagyjuk figyelmen kívül, ugyanis a szabályozás szintén befolyásolhatja, milyen irányba indulunk el.
A tetőfelújítás finanszírozásában jelentős segítséget nyújtanak a különböző releváns állami támogatások. A vidéki otthonfelújítási program keretében az 5000 főnél kevesebb lakosú településeken akár 3 millió forint támogatás és kamattámogatással érintett, legfeljebb 6 milliós kölcsön is igénybe vehető energetikai elvárás nélkül.
Az energiahatékonysági otthonfelújítási program keretében az 1 millió Ft-os önerő mellé maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást, és ugyanennyi kamatmentes hitelt lehet igénybe venni, a falusi CSOK-kal pedig a gyermeket vállalók akár 7,5 millió forint erejéig kérhetnek támogatást a preferált kistelepüléseken fekvő vagy külterületi lakásnak minősülő ingatlanra.
Emellett az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek adómentes lakáscélú felhasználása, valamint a maximum 4 millió forintos keretet biztosító munkáshitel ad teret a korszerűsítésre.
Legyen újhullámos, ha tetőről van szó! Fedezze fel a visszatérő Terrán Danubiát!
Felfrissül a Terrán tetőcserép-portfóliója, ismét elérhetővé válik a korábban közkedvelt Danubia. A termékcsalád néhány éve a vállalat egyik zászlóshajója volt, a hullámos modellek töretlen népszerűsége pedig még inkább indokolttá teszi a régi-új típus visszatérését. A közkedvelt forma a Renova Plust váltja, a színeket tekintve pedig bővebb skáláról válogathatunk. A tetőfelújítást segítő állami programokkal még kedvezőbb feltételekkel valósíthatók meg az otthonunk korszerűsítésével kapcsolatos tervek, a Danubia pedig szinte minden stílusjeggyel tökéletesen párosítható.
A budai komplexumot a Market Csoport tervezte és kivitelezte.