A több mint 70 éves múlttal rendelkező, elsősorban vasúti kitérőgyártással foglalkozó vállalat dolgozói és hozzátartozóik tartalmas pihenőnapot tölthettek együtt.
Dolgozók és családtagok kapcsolódhattak ki a VAMAV Kft. családi napján szeptember 9-én Gyöngyösön. A vasúti kitérők, átszelések, vágánykapcsolatok és egyéb felépítményi szerkezetek tervezésével és gyártásával foglalkozó nagymúltú hazai vállalat rendezvényén számos programot kínáltak a résztvevőknek.
A bátrabbak látványos tűzoltó bemutató keretében próbálhatták ki a porral oltó berendezés működtetését. Volt még VAMAV Aktiviti, élő csocsó bajnokság, a VAMAV Lövész Sport Klub közreműködésével a lövészetet is gyakorolhatták az érdeklődők.
A gyerekeket arcfestéssel, ugrálóvárral, trambulinnal és kézműves programokkal várták. A színpadon színvonalas produkciókat mutattak be minden korosztály számára. A tombolán számos értékes nyereményt, köztük elektronikai berendezéseket sorsoltak ki a résztvevők között.
A szórakozás mellett az egészség is szerepet kapott. A mentőszolgálat dolgozói az újraélesztést oktatták, emellett szűrőprogramokon mérték fel a dolgozók egészségi állapotát. Hatalmas érdeklődés kísérte a kutyásbemutatót, a jó hangulathoz pedig a közös tánc is hozzájárult.
A VAMAV üzemének látogatása során a dolgozók családtagjai betekintést nyerhettek szeretteik munkájába. A családi napról összefoglaló videó készült, melyet az alábbiakban lehet megtekinteni:
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
Iparvágányok és saját célú vasúti pályahálózatok engedélyezési eljárásaiban is közreműködik a RailCert Hungary Kft.