Olyan állomások újulnak meg, amelyeken eddig semmilyen épület nem volt, vagy az annyira rossz állapotú volt, hogy már el kellett bontani.
Lázár János építési és közlekedési miniszter döntése alapján a MÁV országos állomásmegújítási programot hirdet több mint harminc helyszínen; ezek nem az ország legforgalmasabb vasútállomásai, hanem olyanok, amelyek saját térségükben kiemelkedő forgalmat bonyolítanak le - mondta a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Hegyi Zsolt kiemelte, a Magyar Falu Program részeként 11 helyszínen új, hűtött-fűtött utasváró létesül, ezek olyan helyek, ahol eddig semmilyen épület nem volt, vagy az annyira rossz állapotú volt, hogy már el kellett bontani. Hozzátette, hogy 19 helyszínen a meglévő felvételi épületet újítják fel.
Megújulnak az utasforgalmi terek, hűtött-fűtött váróterem létesül, felújítják a mosdót, az épület homlokzatát és rendbe teszik az épület környezetét. Ahol vannak, ott megújulnak a peronra vezető aluljárók és a lépcsők.
Talán az összes munka közül kiemelkedik Gyula felvételi épületének felújítása - mondta a vezérigazgató, aki szerint az eredeti történelmi arculatában megújított felvételi épület méltó lesz az alföldi fürdőváros kapuja címre is.
"Fontos, hogy megújítsuk a pályát és a járműveket, de a vasúti szolgáltatás színvonalához a vasútállomások is hozzátartoznak, és 2025-ben és 2026-ban itt már előre tudunk lépni" - fogalmazott Hegyi Zsolt, hozzátéve, hogy ez a munka Leányváron és Esztergom-Kertvárosban már meg is kezdődött.
Hegyi Zsolt közösségi oldalán a videó mellett olvasható tájékoztatás szerint a több mint 30 helyszínt tartalmazó állomásfelújítási program 14 vármegyét érint. A cél korszerű, utasbarát állomások létrehozása. A beruházás értéke megközelíti a 15 milliárd forintot, amelyet a MÁV saját forrásból és a Magyar Falu Program támogatásával valósít meg.
Ács, Ajka, Aranyosapáti, Balmazújváros, Bashalom, Berettyóújfalu, Demecser, Esztergom-Kertváros, Felsőzsolca, Gárdony, Győrasszonyfa, Gyula, Jászberény, Kisvarsány, Kőbánya alsó, Leányvár, Magyarbánhegyes, Martonvásár, Mátészalka, Nyíradony, Nyírbogát, Ópályi, Pécsudvard, Poroszló, Püspökhatvan, Salgótarján, Sárrétudvari, Szalatnak, Szépjuhászné, Szerep, Tiszaalpár, Tiszajenő alsó, Tokaj, Várpalota, Villány.
Két új vágány, felüljáró és útátjáró is készül.
A DB Cargo Hungária Kft. a kihívásokkal teli piaci környezet ellenére is stabilan működik, és a Délkelet és Nyugat-Európa közötti vasúti folyosó erősítésével, valamint az akkumulátorlogisztika fejlesztésével készül a következő évek növekedésére.