A vasútvonal a Dél-Alföld fontos közösségi közlekedési folyosója, évente közel egymillióan utaznak rajta.
A június 21. óta tartó teljes kizárással járó vágányzár augusztus 15-én éjfélkor véget ért a Hódmezővásárhely és Orosháza állomások közötti szakaszon – olvasható Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook posztjában.
A bejegyzés szerint a Szeged – Hódmezővásárhely – Orosháza – Békéscsaba vasútvonal több pontján is ütemes átszállási rendszerek vannak kialakítva a távolsági és regionális vonatokra. Az utóbbi években a pályán számos lassújelet kellett kitűzni, így a menetrendszerűség csupán 60-70% körül alakult. A tavalyi és idei pályakarbantartási munkálatoknak köszönhetően azonban a menetrend és a csatlakozások ismét kiszámíthatóbbá válnak.
Az elmúlt két hónapban jelentős felújítási munkákat végeztek, melyről korábban lapunkban is beszámoltunk.
Eszerint a rekonstrukció során tucatnyi kitérő karbantartását, illetve cseréjét végezték el, összesen több mint 14 kilométeren cserélték a síneket, ehhez 90 darab 120 méteres hosszúsínt helyeztek le és hegesztettek össze a hézag nélküli pálya kialakítása érdekében. Csaknem 3800 talpfát cseréltek vasbetonaljra, zúzottkőből pedig 3100 tonnát pótoltak, dolgoztak be a pályába. Orosházán 15 centiméter magasságú, 100 méter hosszú peronokat alakítottak ki az 1-2. és a 2-3. vágányok között. A MÁV saját forrásából végzett kivitelezés mintegy 1,2 milliárd forintba került.
Bár a vágányzár megszűnik, néhány munkálat még tovább tart, ezek azonban már nem akadályozzák a vonatközlekedést. Ezen a vonalszakaszon az eddig jelentős hosszban csupán 60 km/órás megengedett sebességet várhatóan októbertől, a fokozatosság elvének megfelelően, 80 km/órára emelik fel – tette hozzá végezetül a vezérigazgató.
A H8 és H9-es HÉV fejlesztését célzó az engedélyezési- és a kiviteli tervek elkészítésére írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium. Az elővárosi kötöttpályás közlekedés korszerűsítésének előkészítésén kívül, az M2 metró meghosszabbítását az állomások akadálymentesítését is tervezik.
A harminc helyszínt érintő 15 milliárdos program Leányváron és Esztergom-Kertvárosban indult el.