30 szakorvossal és pszichológussal indult el a pszichoszomatikus szemléletű rendelő a II. kerületben. Az 1000 négyzetméteres intézményt 120 millió forintból alakították ki.
Panorama Medical Center néven 1000 négyzetméteres rendelőintézetet nyitott májusban egy orvosokból és magánszemélyekből álló befektetői csoport. A Budapest II. kerületében 120 millió forintból kialakított univerzális rendelőben a munka pszichoszomatikus szemléleten alapul – tájékoztatott az intézményt üzemeltető Jump Consulting Kft.
A bérelt épületben a rendelők kialakításával nem egészen egy év alatt készültek el, emellett világszínvonalú gépparkot szereztek be. A Panorama Medical Center több mint 30 szakorvossal és pszichológussal kezdte meg működését.
A szakrendelő egyelőre semmilyen társadalombiztosítási forrást nem kap, az intézményben alkalmazott komplex megközelítés ugyanis jelenleg idegen a magyar egészségügyben – mondta el dr. Spányik András ügyvezető igazgató. A pszichoszomatikus hozzáállás ugyanakkor Európában már korábban teret nyert. Németország és Dánia lényegében az egész egészségügyi ellátórendszerét erre a protokollra próbálja átállítani, mert a problémák feltárása, a tünetek igazi okainak megszüntetése lényegesen olcsóbb, mint a kizárásos elven működő diagnosztikai eljárások.
A Panorama tulajdonosai 3 éves megtérüléssel számolnak, remélve, hogy a társaság 2017-ben saját lábára áll, azaz nem lesz szüksége friss tőkére. A Jump Consulting Kft. üzleti modellje szerint ehhez legalább havi 300 páciensre van szükség, A magánegészségügy mellett a foglalkozás egészségügy felé is nyitna a rendelőintézet.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.