Átadták Budapesten a Lantos Mihály sporttelepet, ahol atlétika pálya és vívó csarnok is épült az EMMI támogatásával, közel 300 millió forintból.

Az MTK 2014-ben újraalapított atlétikai szakosztálya új létesítménnyel gyarapodott: a XIV. kerületi Rákospatak utcai telepen kedden átadták a Lantos Mihály Sportközpontot. A létesítményben atlétikai centrum, küzdősportközpont és vívó csarnok jött létre. A közel 300 millió forintos beruházás megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága az atlétikai szövetségen keresztül 239 millió forinttal támogatta.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, hogy a 2012-es londoni olimpia után indult el a sportágfejlesztési program, melynek során több vidéki atlétikai pálya készült el, a fővárosban pedig elsőként az MTK szakosztálya kapott új pályát.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke az átadáskor emlékeztetett arra, hogy az MTK az egyetlen olyan klub a világon, amelynek tagjai részt vettek valamennyi nyári olimpián, amelyen az ország képviselői indulhattak. Rióban öt sportoló képviseli az MTK-t.
A beszédek után köszöntötték a klub két atlétáját, a Rióban is induló Krizsán Xénia hétpróbázót, valamint Nguyen Anasztáziát, aki tagja volt az Eb-n országos csúcsot futott 4x100 méteres váltónak.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.