A környezet védelmére fókuszál a kazincbarcikai BorsodChem Zrt., amely megkezdte a vegyszeripari maradékok energiahatékony és környezetbarát semlegesítését és újrahasznosítását. A projektre több mint kétmilliárd forintot költenek.
A vegyipari cég kedden közölte: a fejlesztés, mely során a nagyobb környezetterheléssel járó jelenlegi technológiát felváltja egy környezettudatosabb, energiatakarékos és gazdaságos eljárás, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 2 milliárd 39 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásából valósul meg. A projekt várhatóan 2018-ban fejeződik be.
A beruházásnak köszönhetően új üzem épül: ez lehetővé teszi majd, hogy a vegyipari társaság gyártóbázisainak széndioxid kibocsátása csökkenjen, jelentősen mérséklődjön a villamos-energia felhasználás, és megszűnjön a higany alkalmazása a klórtermelésben. A BorsodChem Zrt. a klórgyártásban a nátrium-klorát bontásához magas fajlagos vegyszer- és hőmennyiséget használ, amelyek mennyisége várhatóan jelentősen csökkenni fog.
A nyilvános cégadatok szerint a kínai többségi tulajdonban lévő BorsodChem 2015-ben 1,398 milliárd euró árbevételt ért el. A cég árbevételének közel egyharmada származik exportból.
Négy régi ház helyén többszintes, többfunkciós épület készül a Pest vármegyei város szívében. Az épületkomplexumban képtár, kereskedelmi és szolgáltató terek, valamint új lakások kapnak helyet.
A beruházás során bontási munkák, út- és közműépítés, csapadékvíz-elvezetés, parkosítás, valamint egy napelemes fedett pihenő kialakítása is megvalósul.