A díszes üvegablakairól is híres konferenciatermet több mint 500 millió forintból állítják helyre, a restaurálási munka érinti a karzatot, a bútorozást és az elektromos rendszereket is.
Kezdődik az Országházban található Delegációs terem felújítása az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal által kiadott engedélynek megfelelően. A terem ma kisebb konferenciák és díjátadók helyszínéül szolgál, ám az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának idején a magyar képviselőkből és főrendekből álló bizottság tagjai itt vitatták meg a birodalom közös ügyeit, a külügy, a hadügy, és a pénzügy gondolatait.
Az Országgyűlési Hivatal által meghirdetett rekonstrukciós munkát három cég, a pomázi Belvárosi Építő Kft. és TERV-N Kft., valamint a budapesti MentArtis Kft. végzi el közös ajánlat alapján, 513,2 millió forint értékben. Ajánlatot tett még a CLH Hűtés,- és Klímatechnikai Kft. és a Budai Műemlék Felújító Kft. közösen, valamint a Fővárosi Építő Zrt. önállóan.
A nyertes ajánlattevők feladata:
A Delegációs terem területe 190 négyzetméter, ám a felújítás összesen 620 négyzetméteren történik, mert a munka a főemelet mellett érinti az alagsort, a karzatot és a padlást is.
Négy régi ház helyén többszintes, többfunkciós épület készül a Pest vármegyei város szívében. Az épületkomplexumban képtár, kereskedelmi és szolgáltató terek, valamint új lakások kapnak helyet.
A beruházás során bontási munkák, út- és közműépítés, csapadékvíz-elvezetés, parkosítás, valamint egy napelemes fedett pihenő kialakítása is megvalósul.