A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Katolikus Iskolaközpontot több mint 1,2 milliárd forintos európai uniós forrásból újítják fel, és tornacsarnokkal is bővítik.
Udvardy György pécsi megyés püspök a beruházásról tartott sajtótájékoztatón közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) finanszírozott beruházás keretében új tornacsarnok épül, a meglévő iskolaépület teljes mértékben megújul, tantermekkel bővül, a jelenlegi helyiségeket pedig az oktatási szabványoknak megfelelően alakítják át.
A hétszáz diákot oktató Szent Mór Katolikus Iskolaközpont új tornacsarnoka a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel együtt mintegy 1400 négyzetméter területű új építést jelent. A szabványos kosárlabda pálya méretű tér nemcsak a mindennapi testnevelés feltételeit biztosítja az iskola diákjai számára, hanem rendezvénytérként is funkcionál majd, tetején pedig udvart létesítenek.
Emellett az 1746-ban készült épületegyüttes összesen 6000 négyzetméternyi területen újul meg: természettudományos labor is épül, tágasabb helyiségbe kerül a könyvtár és új, zeneoktatásra alkalmas kistermek kialakításával az intézményben évtizedek óta zajló művészetoktatásnak is igyekeznek megfelelő teret biztosítani. A májusban induló beruházások reményeik szerint 2018 szeptemberére fejeződhetnek be.
A főpásztor jelezte, hogy az egyházmegyének számos további terve van Pécsett az oktatáson túl az épített örökség gondozásával kapcsolatban is. Ennek részleteiről és előzményeiről Dohóczki Péter, az 1700 ingatlant kezelő egyházmegye gazdasági igazgatója felidézte: 2012 és 2016 között 6,5 milliárd forint értékű intézményfejlesztést hajtottak végre, egyúttal megjegyezte, hogy továbbra is rengeteg igény van a modernizációkra. A jövőre vonatkozó tervekről azt mondta, 10,8 milliárd forint értékű támogatásra szerződtek, amelyből 6,6 milliárdot fognak oktatási célú beruházásokra fordítani.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.