A 250 millió forintnyi uniós támogatásból épülő központban egy száz négyzetméteres életszerű terepmodell is létre jön.
Digitális technológiával mutatják be Dorogon a térség 230 éves bányászati és ipartörténeti múltját. A város centrumában épülő kiállítótérben modern eszközökkel idézik fel a hagyományokat. A központot a 2014-ben műemléki védettséget nyert Reimann-altáró melett építik fel.
A két szintesre tervezett bemutatótér mellett információs részleget is kialakítanak, amely a környékbeli települések turisztikai látnivalóiról kínál információkat a látogatóknak. Az épület legnagyobb vonzóerejét egy száz négyzetméteres terepmodell jelentheti majd, amely interaktív és hiteles környezetben mutatja be a dorogi szénmezőkhöz kapcsolódó bányászat történetét.
A Reimann-altárót 1915-ben kezdték kialakítani, 1918-ban kezdődött meg benne a termelés földalatti vasút használatával. Legnagyobb kiterjedése idején hossza meghaladta a 36 kilométert, a Dorog, Csolnok, Annavölgy, Sárisáp és Tokod településekhez tartozó bányákat kötötte össze. A második világháború idején több ezer ember számára szolgált óvóhelyül.
A BuildEXT irodájában elkészített tervek alapján alakítják ki a Tokaj-hegyaljai Tanuszodát.
A „ KE-VÍZ 21” Zrt. húsz hónapnyi intenzív munkája eredményeként elkészült a “Bodrog-parti Athénnek” is nevezett Sárospatakon, a Tokaj-Hegyalja Egyetem helyi védelem alatt álló, több mint százéves Lechner-épületének rekonstrukciója.