Átadták a magyar cég több mint 8 milliárd forintból elkészült gyártócsarnokát.
Tavaly télen tették le Székesfehérváron a Videoton EAS Kft. (VEAS) új összeszerelő- és gyártócsarnokának az alapkövét, csütörtökön pedig át is adták az új üzemcsarnokot – derül ki a Pénzügyminisztérium sajtóközleményéből. A 20 ezer négyzetméteres létesítmény kivitelezését költsége 8,25 milliárd forint volt, melynek jelentős részét technológiai fejlesztésre fordította a magyar cég.
Az üzembe helyezés kapcsán tartott sajtóeseményen Klambauer Csaba, a VEAS ügyvezető igazgatója kifejtette, hogyan oszlott el a fejlesztésre fordított keret:
A kivitelezésben a Ferrobeton Zrt. fontos szerepet vállalt.
Az új létesítményben 8500 négyzetméteres gyártóterületet, 4500 négyzetméteres a raktárt, valamint korszerű irodákat is kialakítottak. A raktárterületeket robotizálták: a gyártórészleg felé a szállítást közel félmilliárd forintból teljesen gépesítették. Ezen kívül beültető sorokat, forrasztósorokat, illetve szerelő- és csomagoló sorokat is telepítettek. A termelés várhatóan júliusban indulhat el az új létesítményben.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.