Kétezer négyzetméterrel nőtt az Adient veszprémi gyárának termelési területe.
Átadták az Adient Mezőlak Kft. új kétezer négyzetéteres üzemcsarnokát, ami a West Hungária Bau Kft. kivitelezésében valósult meg Mezőlakon. A vállalat mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti gyártási kapacitásait a Veszprém megyei településen.
Nagy András megbízott gyárigazgató az átadó ünnepségen elmondta: a beruházás során kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot építettek mintegy 600 négyzetméter alapterületű kiszolgáló helyiségekkel. Emellett az épülethez logisztikai pályaudvart is kialakítottak és a gyáron belüli közlekedési útvonalakat is megújították.
A 740 főt foglalkoztató mezőlaki üzemben ülés háttámla- és ülésmagasság állító-, illetve zárszerkezetet, valamint ülésrögzítő rendszereket gyártanak. A termékeket az Európai Unió összes országába, illetve Ausztrália kivételével a világ minden kontinensére szállítják. Eddig három csarnokban mintegy nyolcezer négyzetméter alapterületen folyt a termelés, a beruházással ez most tízezer négyzetméter fölé nőtt.

A gyárigazgató tájékoztatása szerint az új üzemcsarnok 2021-ig elég gyártóterületet és korszerű kiszolgáló területet biztosít a megrendelői igényeknek. Valamint beszédében kiemelte, hogy az épület kialakításnál olyan építészeti megoldásokat alkalmaztak, amelyek lehetőséget nyújtanak a további bővítésre.









A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.