Az Elite Park Lakópark fejlesztésének első ütemében a Colas Alterra 268 lakást hozott szerkezetkészt állapotba mindössze 16 hónap alatt.
A Colas Alterra 16 hónap alatt építette meg a 268 lakásos Elite Park Lakópark vasbetonszerkezetét a főváros XI. kerületében, Újbudán. A projekt során 20 ezer köbméter szerkezeti betont és 2600 tonna betonacélt használtak fel a 10 lakószint megépítéséhez.
A fejlesztés első ütemében 268 lakás épül fel, melynek kivitelezése 2017 első felében indult el, és mostanra a lakások több mint 85%-a már elkelt. A teljes beruházás során összesen 706 új építésű lakás valósul meg három ütemben. Az épületben az alábbi lakástípusok kapnak helyet:
Az Elite Park a Budafoki út–Barázda utca–Szerémi út–Galvani utca által határolt területen épül meg, ahonnan a Kopaszi-gát és a Duna-part rövid sétával elérhető. A lakópark környezetében új városrész van kialakulóban, a lakóingatlanokon kívül irodaházak és szolgáltató létesítmények épülnek.
Az Elite Park első ütemében egy U alakú épületben, négy lépcsőházban épülnek meg a lakások. A dél felé csökkenő tetősík miatt csökken az épület magassága a 9. emelettől az 6. emeletig, az ötödik emelettől lefelé pedig azonos a szintek mérete. Minden lakás rendelkezik majd terasszal, erkéllyel vagy franciaerkéllyel. A legfelső szinten nagyteraszos, déli tájolású penthouse lakások kerülnek kialakításra.
A tervezők törekedtek az esztétikum és a funkcionalitás egységére. A fűtés minden helyiségben szabályozható és a többi közművel együtt mérhető, lépcsőházanként pedig két személylift lesz a komplexumban.
Az épület földszintjén kertkapcsolatos lakásokat, zöldterületet, üzlethelyiségeket és tárolókat alakítanak ki. A pinceszinten személygépkocsik és motorok parkolására alkalmas beállóhelyek lesznek kiépítve. A lakópark területén zöldfelületeket alakítanak ki, valamint védősávot is kap a komplexum a Budafoki út felől a zaj tompítására. A gyerekek számára a lakópark területén játszóteret állítanak fel.
Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhet Százhalombatta Városi Sportcsarnokának kibővítése és modernizálása. Az átépítéssel a létesítmény multifunkcióssá és a zöld épületminősítésre alkalmassá válik. A nézőtéri kapacitás több mint duplájára nő, az épület magasságát pedig 2,5 méterrel megemelik.
Az M0-s és az 5103. számú út találkozásánál új fel- és lehajtóágak, körforgalom építését, valamint egy 1,3 kilométeres útszakasz felújítását előkészítő kiviteli terv elkészítésére írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium.