A fővárosi Keleti pályaudvar és Kőbánya-felső közötti harmadik vágány fejlesztése többek között a Hatvan irányába tartó elővárosi vonatoknak is rövidítheti majd menetidejét, de a Szolnokba utazók is jól járnak.
Sokak életét érintő beruházásba kezd bele az ország vasúthálózatának fejlesztését ellátó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Az uniós közbeszerzési információkból kiderül: már keresik a kivitelezőt a fővárosi Keleti pályaudvar és Kőbánya-felső közötti harmadik vágány építkezéséhez.
A projektben kiépítenek 2,5 kilométernyi új 54-es síncsavaros rögzítésű vágányt, illetve 0,6 kilométernyi 48-as rendszerű vágányt is, illetve elbontanak régi vágányokat 3,5 kilométeren. Emellett többek között
A közbeszerzési pályázat nyertese a tervezési feladatokat is el fogja látni.
A Keletiből indulva a Kőbánya felső állomás érintésével halad a Budapest–Hatvan elővárosi járat (melynek jelentős részén jelenleg is felújítást végez a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft., illetve a Swietelsky Vasútépítőtechnika Kft. ideiglenes pályazár mellett). A fejlesztéssel jobban tud majd közlekedni az agglomerációban élőknek fontos járat.
Szintén erre fut a Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonal is, mely fontos része a Kelet-Magyarország felé vezető vasúti infrastruktúrának és több nagy sebességű vonat is használja.
A beruházás a módosított építési engedélynek megfelelően halad a teljes szerkezetcsere felé, miután a statikai vizsgálatok igazolták, hogy az eredeti váz megtartása nem lenne biztonságos.
Már zajlik a fürdőcsarnok burkolása; befejeződtek a főbb betonozási munkák a fürdőcsarnokban és a barlangjáratban.