A Soltút és az Alisca Bau hamarosan megkezdi a lakótelep központi terének és parkjának felújítását.
Aláírták a kivitelezési szerződést Pakson a lakótelep megújulásáról – számol be a telepaks.net. A Soltút Kft. és az Alisca Bau Zrt. konzorciuma egy nettó 1,62 milliárd forintos beruházás keretében megkezdi a város délnyugati részén található lakótelep újjáélesztését – derül ki a helyi lap cikkéből.
A városrészfejlesztés első üteméről kötött megállapodást követően a két cég várhatóan heteken belül elkezdi a munkát: a Kishegyi út felől kezdik meg a kivitelezést a szakemberek, és a Csengey Dénes Kulturális Központ keleti bejáratáig újul meg a terület, a kivitelezés határideje 2020 júliusa.
A teljes körű rekonstrukció során többek között
Szabó Péter polgármester hangsúlyozta: ezzel a beruházással egy húsz éves adósságot törleszt az önkormányzat a lakosság felé. A kivitelezőket az ünnepélyes aláíráson a Soltút részéről Kiszli László ügyvezető, az Alisca Bautól pedig Fülöp István gazdasági igazgató képviselte.
Több évtizedes hiányt pótolnak Székesfehérváron, ahol a STRABAG kivitelezésében többek között tanszállodával és tancukrászattal új épületszárny épül a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola területén. A fejlesztés a vendéglátóipari és kereskedelem szakember-képzést korszerű körülményeit teremti meg. Végre egy helyre kerülhet az elméleti és a gyakorlati oktatás a több mint 130 éves múltra visszatekintő iskolában.
A MATE főépülete mellett a szemináriumi épület is felújítást kapott; előbbinél közel 200 köbméter faanyagot használtak fel a kivitelezők a tetőfelújításhoz.