2020.08.09, Vasárnap
A Mapei is hozzájárult a Párisi Udvar kristálykupolájának rekonstrukciójához
Főkép: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu; Fotók: Mapei Kft.

A Mapei is hozzájárult a Párisi Udvar kristálykupolájának rekonstrukciójához

Mapei Kft.

2020.07.10. 16:06 - Gyöngyösi Klaudia

Az épületben szálloda nyílt, ami a Hyatt-lánc tagja, a generálkivitelezést pedig a Market Építő Zrt. végezte.

Hirdetés

Az Erzsébet-híd pesti hídfője közelében álló Párisi Udvar eredetileg kétszáz évvel ezelőtt épült fel az ország első bevásárlóközpontjaként. Ennek tervezője Pollach Mihály volt, aki a Nemzeti Múzeumot is tervezte. A 20. század elejére elavult üzletház, de még inkább a telek, amin állt, valójában épp az Erzsébet-híd megépülésével lett kiemelten értékes. 1906-ban a Belvárosi Takarékpénztár vásárolta meg, hogy kialakítsa itt új székházát.

A 2019-ben záruló mostani felújítás és átalakítás során a ház még szebb lett, mint amikor megépült. Nagyon sok értékes építészeti részlet feltárult, s különleges új megoldásokat is alkalmaztak a rekonstrukció során. A műemléképület felújítása ugyanakkor kompromisszummal is járt, hiszen az új hotel funkció miatt tetőráépítést kapott, és a passzázst beltérbe vonták. Az épületben szálloda nyílt, ami a Hyatt-lánc tagja, a generálkivitelezést pedig a Market Építő Zrt. végezte.

A képre kattintva galéria nyílik!

 

Egyedi részletek gazdagítják az épületet

Az eredeti épület építése során több mint négyszázféle Zsolnay kerámiaelem került fel a homlokzatra, ezen kívül Róth Miksa-üvegek, Jungfer Gyula vasmunkák és rengeteg hajlított üveg, rézfoglalat, öntöttvas dísz, valamint a különleges Villeroy & Boch mettlachi padlóburkolat tette szinte ékszerdobozszerűvé a Párisi Udvar világát. Ugyancsak csodálatos az üvegkupola, amely természetes napfénynek láttatja az eredetileg is beépített villanyvilágítást. Az itt kialakított, Luxfer prizmákkal megoldott fénytörés korabeli technikai újításnak számított.

A legutóbbi felújításában és rekonstrukcióban a Mapei termékeknek is fontos szerep jutott, köszönhetően a magyar burkolómesternek Filó Mihálynak és kivitelező vállalkozásának a Filó és Társa Kft.-nek.

„Mindenkinek köszönöm a munkát, amit a Párisi Udvarban végezhettünk. Nem jöhetett volna létre, ha nincsen ilyen megrendelőnk, mint a Market Zrt., és ha nincs olyan segédanyag-beszállítónk, mint a Mapei Kft. Köszönöm a munkatársaimnak is, azoknak is, akik kint dolgoztak a helyszínen, és azoknak is, akik a telephelyen látták el feladatukat” – mondta Filó Mihály, a Filó és Társa Kft. képviseletében.

 

Mapei megoldások Budapest legszebb épületében

A méhkaptár sejtjeire emlékeztető hatszögletű forma különös szerepet kapott az eredeti épület Passage terében, valamint a kristálykupola térben. Ugyanis a Villeroy és Boch Mettlachi mozaik padlóburkolat alapelemei és mintázata is szabályos hatszögleteket képez, ezen felül a kristálykupola terét is hat pillér határolja, amelyek egy szabályos hatszög csúcsain állnak.

A Passage eredeti burkolatának felújítása megoldható volt, mivel ott a burkolat nagymértékben megőrződött. Ezzel szemben a kristálykupola terében a mettlachi mozaik tönkrement és a Market Zrt. olyan vállalkozást keresett, amely képes rá, hogy itt a padlóburkolatot az eredeti terveknek megfelelően építse újra. A generálkivitelező a Filó és Társa Kft.-t kereste meg, akik elvállalták ezt a nagy kihívást jelentő rekonstrukciós feladatot.

Miután a még ma is működő Villeroy és Boch Mettlachi vállalat nem tudott segíteni a burkolóelemek legyártásában, egy magyar kerámiaműves vállalta el a burkolatgyártás feladatát. A különböző formájú és színű mettlachi lapok, valamint a középponti mintázat körül futó bordűr mozaikszemei Zakar István kerámia művész munkáját dicsérik.

A kristálykupola padlóján a Filó és Társa Kft. szakemberei egy padlófűtéssel ellátott új aljzatbetonon kezdték meg a munkát. A fogadófelület kiegyenlítést igényelt, amit PLANITOP FAST 330 kiegyenlítőhabarccsal oldottak meg. A padlófűtéses aljzaton a szakemberek szükségesnek tartották egy feszültségleépítő réteg beépítését, erre a célra a MAPETEX RENDSZERT választották.

 

Fél évig tartott az aprólékos munka kivitelezése

A középen kialakított burkolatot az eredeti burkolati kép szerint egy 60 cm széles 1x1x 0,5 cm méretű szintén mettlachi mozaikszemekből készített, futó mintázattal ellátott bordűr vette körbe. Ennek rekonstrukcióját szintén a Filó és Társa Kft. végezte. A körbe futó mintázatot maga Filó Mihály burkolómester készítette el a vállalkozás műhelyében. A bordűr és mintázata 1x1 cm felületű lapocskákból állt össze, amelyekből egy négyzetméteren 10 000 darab helyezkedett el, míg a bordűr teljes felülete 27 m2 volt.

Ezt az összetett és aprólékos munkát igénylő rekonstrukciós feladatot Filó Mihály közel fél év alatt végezte el.

A központi és a bordűr burkolat ragasztásához is emelt minőségű, hosszútávon tartós és biztonságos eredményt nyújtó ragasztóanyag mellett döntöttek a kivitelezők, ezért választották a Mapei ELASTORAPID hidegburkolati ragasztóanyagát. A burkolatok fugázáshoz az ULTRACOLOR PLUS fugázóanyagot alkalmazták. A bordűr esetében a kartonra kasírozott mozaik leragasztását követően nem várták ki az ELASTORAPID teljes kötését, hanem még azelőtt leáztatták a hordozó kartont, hogy az esetleges igazításokat elvégezhessék a burkolaton.

„Ez a munka igazi kihívás volt. Olyan szakmai feladat, amivel az ember ritkán találkozik. Nagyon-nagyon átgondolt előkészületet, odafigyelést és rendkívül pontos méréseket követelt” – nyilatkozta Filó Mihály.

 

A márványlapok felragasztásában is Mapei termék segítette a szakembereket

A Filó és Társa Kft. következő feladata az épületet határoló két utca felől, a változó magasságú tardosi vörös márványból készült lábazatok felragasztása volt, amihez ugyancsak az ELASTORAPID ragasztóanyagot alkalmazták. Mindezek mellett a lépcsőházak lépcsőburkolatait, a trieszti mészkő lapokat, a KERAFLEX MAXI S1 ragasztóanyaggal rögzítették, és a szükséges helyeken az ULTRACOLOR PLUS fugázóanyaggal tömítették a fugahézagokat.

A Filó és Társa Kft. a liftház beton felületének burkolását is elvégezte. Nagyméretű, 30 x 210 cm felületű, vékony kerámialapok kerültek itt felragasztásra a liftház külső falára ULTRALITE S2 ragasztóanyaggal. A liftház padlóján a fém fogadófelületre egyetlen darabból álló, 2 cm vastag fekete gránitburkolat felragasztását végezték el KERALASTIC T ragasztóanyag alkalmazásával.

A Filó és Társa Kft. szakemberei azt a feladatot kapták, hogy a gránitból véssék ki a Parisi Udvar emblémáját, készítsék el az emblémát rézből és ragasszák bele a gránit lapba.

A munkát a szakemberek sikeresen elvégezték. A réz embléma ragasztásához szintén a KERALASTIC T ragasztót alkalmazták.

„Életem legfontosabb munkái között tartom számon a Párisi Udvarban elvégzett feladatot. Ilyen munka száz évente egyszer, ha akad, sokszor egy egész emberöltő sem elég ahhoz, hogy egy épületburkoló szakember elnyerjen egy hasonló feladatot. Nekem egész életemben az volt a mottóm, hogy hozzunk létre valami különlegeset és szépet, magas minőségben. Hatvan éve dolgozom a szakmában, a mozaik építést még Róth Miksa műhelyében tanultam, ugyan a mester, akkor már nem élt. Mindig az alkotási vágy működött bennem, akkor nyugszik meg az ember lelke, ha szépet és maradandót hoz létre. Úgy érzem, ez most tényleg sikerült.” – mondta Filó Mihály.

Galéria

Mi épül?Mapei KftMarket Építő Zrt.Párisi UdvarBudapest

Hirdetés

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés