A Ke-Víz és a Zemplénkő munkájának köszönhetően most átadták az északkeleti tehermentesítőt is, valamint számos új csomópontot is kialakítottak.
Három fontos közlekedésfejlesztési beruházást adtak át péntek délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán. Elkészült az 1 kilométer hosszú, 2x1 sávos északkeleti tehermentesítő út, mely egyben a stadion közúti megközelíthetőségét is biztosítja. Az útszakasz a 4109-es Papi és a 4145-ös Litki összekötő utak között épült ki, ezeknél a találkozásoknál, valamint a 4111-es Jéki úti kereszteződésben körforgalmat is kialakítottak. A 759,8 millió forintos beruházás kivitelezői a Ke-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. voltak.
Bogdán Béla, a beruházó NIF Zrt. projektvezetője kiemelte: Kisvárda lakott területére hét országos közút is bevezet, a most átadott beruházással pedig immár mindegyiknek van külterületi kapcsolata. Így kiegészült a tavaly átadott déli elkerülő, Kisvárda és Fényeslitke teljesen körbejárható, és közvetlenné vált a kapcsolat a 4-es főúttal is.
Szintén átadásra került az új Hármas úti körforgalom, mely a város belterületén, az említett Papi, Litki és Jéki utak találkozásánál valósult meg a korábbi kedvezőtlen csatlakozási szögű, négyágú útkereszteződés helyén. A kivitelezést 386,6 millió forintból itt szintén a Ke-Víz 21 Zrt., a ZEMPLÉNKŐ Kft. valamint az MHM Product Kft. végezték. A csomópontban új gyalogos átkelőhelyek és közvilágítás is létesültek.
A város belterületén egy további csomópont is létrejött, méghozzá a 3832-es jelű északi bekötőúton, a Mátyás Király utcában. A járműosztályozós csomópont megvalósítására – melyet a Ke-Víz 21 Zrt. és az MHM Product Kft. végzett – a város északi fejlesztési terület feltárásának biztosítása érdekében volt szükség. A fejlesztés költsége nettó 290,8 millió forint volt.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.