Újabb kapacitásokra van szükség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban a jó gazdasági teljesítmény miatt.
Elkezdődött és várhatóan 2021 közepén fejeződhet be a nyírbátori ipari park több mint másfél milliárd forint értékű fejlesztése - hangzott el a beruházás rendezvényén a nyírségi kisvárosban szerdán.
A 13 ezer lakosú kisváros ipari parkjában működő, főként dán, olasz és német tulajdonú cégek, illetve a kisebb vállalkozások ötezer embert foglalkoztatnak, a terület az elmúlt öt évben a munkaerő-létszámban, infrastrukturális- és területigényben gyakorlatilag kinőtte önmagát. A buszos társaságok 179 környékbeli és távolabbi településről hordanak szervezetten munkavállalókat dolgozni az ipari parkba, emellett jelentős a teher- és a személyautóforgalom is.
Az 1,5 milliárd forint értékű fejlesztési program egyik elemeként ennek megfelelően egy húszállásos központi buszmegállót, illetve buszöblöket építenek az üzemek mellett. A cégek igényét teljesítve bővítik az elektromos hálózatot (fejlesztik a kapacitása határát elérő alállomást, valamint földkábelekkel váltják ki a légvezetékeket).
Ezzel 15 megawattos többletteljesítményt kapnak az üzemek, és új fogyasztókat is tud fogadni az elektromos rendszer.
A munkálatokat várhatóan 2021 nyarán fejezik be.
Máté Antal polgármester a finanszírozásról kifejtette, a megyei önkormányzattal közös konzorcium több mint egymilliárd forintot nyert el a beruházásra az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP). A megvalósításhoz szükséges megnövekedett költségek finanszírozására 200 millió forintos többlettámogatási igényt nyújtottak be, ezt a város további 200 millió forinttal egészíti ki, hitelfelvétellel.
A kelet-magyarországi városban tervbe van véve egy elkerülő út építkezése is, de ez a beruházás a támogatási jóváhagyásra vár.
A nyírbátori ipari parkban működik többek közt a gyógyászati segédeszközöket előállító dán Coloplast, a német Diehl repülőgép-alkatrészgyára, a szintén német érdekeltségű, járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft., illetve az olasz tulajdonú Serioplast és Farmol műanyag palackgyárai is.
Több évtizedes hiányt pótolnak Székesfehérváron, ahol a STRABAG kivitelezésében többek között tanszállodával és tancukrászattal új épületszárny épül a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola területén. A fejlesztés a vendéglátóipari és kereskedelem szakember-képzést korszerű körülményeit teremti meg. Végre egy helyre kerülhet az elméleti és a gyakorlati oktatás a több mint 130 éves múltra visszatekintő iskolában.
A MATE főépülete mellett a szemináriumi épület is felújítást kapott; előbbinél közel 200 köbméter faanyagot használtak fel a kivitelezők a tetőfelújításhoz.