A 250 millió forintos beruházás által a romos állapotban levő pályaudvarát cserélte le a szatmári kisváros.
Csengerben felavatták a Makovecz Imréről elnevezett, 249 millió forint állami támogatással megvalósított, buszpályaudvarként működő épületet, amely a Kossuth-díjas magyar építész organikus stílusában jött létre a Ke-Víz 21 Zrt. munkájával. A kivitelező 2019 júniusában vette át a munkaterületet, és bő egy év alatt el is készültek a projekttel.
Az átadó eseményen külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Szijjártó Péter rámutatott,
a névadó világhírű építész munkássága a magyar szellemi és kulturális örökség kiemelkedő szeletét képviseli.
A pályáját méltatva arról beszélt, hogy építészeti remekművei magukban foglalják az egész magyar történelmet. Azt is felidézte, hogy Csenger lakói harminc éve úgy döntöttek, hogy megújítják a városukat és a régi, roskadozó épületek helyére újakat álmodtak meg Makovecz Imre segítségével.
A beruházás által a romos állapotban levő pályaudvarát cserélte le a szatmári kisváros.
Négy régi ház helyén többszintes, többfunkciós épület készül a Pest vármegyei város szívében. Az épületkomplexumban képtár, kereskedelmi és szolgáltató terek, valamint új lakások kapnak helyet.
A beruházás során bontási munkák, út- és közműépítés, csapadékvíz-elvezetés, parkosítás, valamint egy napelemes fedett pihenő kialakítása is megvalósul.