Az iskola komplexum bruttó alapterülete több mint 13 ezer négyzetméter.
A meglévő három általános iskola mellett egy újabb oktatási intézmény épülhet Gödön. Az iskolák telítettsége miatt vált szükségessé az új beruházás. Ehhez kapcsolódóan a Nemzeti Sportközpontok (NSK) ajánlati felhívást tett közzé az uniós közbeszerzési adatok szerint.
A Gödön megvalósuló 24 tantermes általános iskola generáltervezésére várják az ajánlattevőket.
A nyertes tervező feladata lesz a szükséges tanulmányok, felmérések és vizsgálatok elvégzése, így különösen az országképi véleményezés lefolytatása, az előzetes régészeti dokumentáció megszerzése, a környezetvédelmi hatástanulmány és az előzetes vizsgálati dokumentáció beszerzése.
Továbbá valamennyi szakágra kiterjedő kiviteli tervdokumentáció és az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére is szerződik. Az iskolakomplexum bruttó alapterülete több mint 13 ezer négyzetméter.
A fejlesztés helyszíne Gödön, a Kinizsi utca mellett fekvő, volt golf-beütőpálya területét érinti.
Átadták Cegléden a Toldy Ferenc Kórház új járóbeteg-szakrendelő épületét.
Több évtizedes hiányt pótolnak Székesfehérváron, ahol a STRABAG kivitelezésében többek között tanszállodával és tancukrászattal új épületszárny épül a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola területén. A fejlesztés a vendéglátóipari és kereskedelem szakember-képzést korszerű körülményeit teremti meg. Végre egy helyre kerülhet az elméleti és a gyakorlati oktatás a több mint 130 éves múltra visszatekintő iskolában.