Elhelyezték az aszófői zarándokszállás alapkövét: a bontási munkálatokat követően most elkezdődhet a szerkezetépítés a Possibuild Kft. és a B&G Építő és Üzemeltető Kft. kivitelezésében épülő kétszintes épületen.
Kedden lezajlott az Aszófőn épülő zarándokszállás alapkőletételi ünnepsége, ahol kiderült: a Tihanyi Bencés Apátság tulajdonában lévő telken egy 240 négyzetméteres zarándokszállást építenek. A kivitelező konzorcium vezetője a Possibuild Kft., a konzorcium tagja a B&G Építő és Üzemeltető Kft.
Az eseményen részt vett Révész Máriusz, aktív magyarországért felelős kormánybiztos, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, Gergely Gellért OSB, Aszófő plébánosa, Mihályi Norbert Jeromos OSB, a Tihanyi Bencés Apátság perjele és Keller Vendel, Aszófő polgármestere.
Révész Máriusz kormánybiztos az eseményen elmondta:
a beruházás hozzájárul a vándortáborozás hagyományának újjáélesztéséhez, és fontos, hogy megmutassuk a gyerekeknek, hogy nem csak a virtuális világban lehet élni, hanem onnan kilépve valódi élményeket is kell szerezni.
A projekt teljes költségvetése közel nettó 140 millió forint, amelyből 98 millió forint támogatást az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft., Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program nyújtott, további 25 millió forint támogatást pedig a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága biztosított.
A kétszintes épületben:
„A beruházás a Balaton-felvidéki zarándokutakon résztvevőknek, zarándok táborozóknak és a vonzáskörzetbe érkező egyházi iskolák diákjainak biztosít majd lelkigyakorlatokra és egyházi kirándulásokra, illetve biciklitúrákra helyszínt.” – nyilatkozta lapunknak Ányosi Álmos, a Possibuild Kft. projektvezetője.
„A bontási munkálatokat követően megkezdődik a szerkezetépítés, melyet a talpgerenda vasszerelésével, majd kibetonozásával kezdünk meg. Ezután a főfalak falazásával folytatjuk a munkálatokat” – avatott be a részletekbe a projektvezető.
A főfalak építését követi a födém és lépcső bevasalása, valamint kibetonozása, a fedélszék megépítése után pedig a bádogos és tetőfedő munkálatokat végzik el a szakemberek. A belső aljzat szigetelést követően a statikai tervek szerint egy 12 centiméteres vasalt aljzatot építenek meg a kivitelezők, majd a válaszfalak- és a burkolatok építése, végül pedig a vakolás és festés következik, illetve a homlokzati kőburkolat kiépítése és a homlokzatszínezés.
Az épületvillamossági, épületgépészeti és szigetelési szakkivitelezéseket folyamatosan, a szerkezet kivitelezést lekövetve végzik.
„A projekt keretein belül az építési helyszínen korábban állt iskola épületéből kimentett termésköveket egy támfal és a kerítés kivitelezésénél használják fel, ezzel is megőrizve a korábbi épület lelkét” – tette hozzá Ányosi Álmos.
A szálláshely átadása várhatóan 2021. október közepén történik meg.
























Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.