A West Hungária Bau Kft. alakíthatja ki a kőszegi volt MÁV gyermekotthonból a Kutatási és fejlesztési központot és campust, ahol többek között foglalkoznak majd a globalizáció-, illetve a trendkutatással is.
Nagyszabású állami magasépítési beruházás veszi hamarosan kezdetét a Vas megyei Kőszeg településén: a kedden megjelent közbeszerzési értesítésben nyertes kivitelezőt hirdettek a kőszegi egyetemi és általános oktatási kampusz megvalósítására.
Ahogyan arról korábban már beszámolt lapunk, a Kreatív város, fenntartható vidék (KRAFT) program keretén belül egy Kutatási és fejlesztési központot és campust alakítanak ki a volt MÁV Gyermekotthonban. A beruházást a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. megbízásából, a Perfektum Mérnöki Kft. generáltervezésében, a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. fogja kivitelezni, több mint nettó 8,9 milliárd forint értékben.
Az átalakítást és a felújítását követően itt fog elhelyezkedni a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) és a Pannon Egyetem új kőszegi kampusza is.
A projekt célja, hogy ideális alkotókörnyezetet adjon a legkiválóbb hazai és külföldi kutatók számára a Kőszegen történő munkához, továbbá, hogy nemzetközi szinten biztosítsa a tudományos élet infrastrukturális és technikai feltételeit.
A létesítményben egy 7715 négyzetméteres főépület és egy 596 négyzetméteres vendégház található, amelyeknek egyaránt szükségessé vált a felújítása. A nyertes kivitelező feladatát képezi többek között az épületegyüttes teljeskörű korszerűsítése a részbeni bontásokkal, épület-rekonstrukcióval és felújítással, továbbá ide tartozik a villamos és gépészeti közműkiváltások és új közművek építése is.
A felhívás kitér arra is, hogy a beruházásban érintett területen térburkolatok/utak/parkolók kialakítása, valamint környezetépítési munkálatok elvégzése is szükséges. A tervezett zöldfelület nagysága 55537 m2, azaz 70,9 %.
A munkálatok emellett kiterjednek a külső homlokzati fal, illetve a magas és lapostetők hő- és hangszigetelésére, továbbá térkő burkolatok beépítésére, de egy 200 adagos főzőkonyha kivitelezése és 2 db új személyfelvonó beépítése is része a projektnek.
Ezzel együtt megújul a park, külön szobákat kapnak a professzorok, illetve kávézót, sportközpontot és adminisztratív irodákat is átadnak majd.
Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Petőfi sugárúton álló épületét a Bodrogi Bau korszerűsíthette.