Pécsi Norbert Sándor irányítja ezentúl a minisztérium sajtókapcsolatait. A szakember jelentős tapasztalatokkal rendelkezik közlekedési és kommunikációs területen.
Pécsi Norbert Sándor közel húsz éve dolgozik a kommunikációs szakmában – áll a Közlekedési és Beruházási Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében. Mint írják: pályafutását a debreceni Alföld Televíziónál kezdte riporterként és szerkesztő-munkatársként, majd az RTL Magyarországnál folytatta, ahol két időszakban összesen több mint három éven át dolgozott sajtóreferensként, később pedig sajtókapcsolati csoportvezetőként.
A közlekedési ágazathoz legszorosabban a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél végzett, több mint 13 éves munkája köti, ahol éveken át kommunikációs osztályvezetőként és szóvivőként dolgozott. Ebben az időszakban az ország egyik legnagyobb állami vállalatának külső és belső kommunikációjáért, médiakapcsolataiért, közösségi média felületeiért, valamint a közlekedéssel kapcsolatos lakossági tájékoztatásért felelt.
Szakmai pályafutása során a nagyvállalati és médiapiaci oldalon, valamint a 2023-ban alapított kommunikációs ügynökségén keresztül egyaránt jelentős tapasztalatot szerzett marketingkommunikációs területen. Munkája során különös hangsúlyt fektetett a közlekedési szektor kommunikációjának megújítására, közlekedésbiztonsági kampányok megvalósítására, valamint a sajtókapcsolatok építésére. Az elmúlt években a hagyományos kommunikációs és PR feladatok mellett kiemelten foglalkozott közösségi média stratégiaalkotással és menedzsmenttel is.
Pécsi Norbert Sándor sajtófőnökként a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtókapcsolatainak irányításáért és fejlesztéséért felel.
A Henkel technológiája és 24 tonna Loctite ragasztója is segítette a Sagrada Família központi tornyainak megépülését. Az innovatív megoldásuk révén a tornyok kő- és acélelemei egyetlen stabil szerkezeti egységgé kapcsolódtak össze.
Az építőanyag ellátási biztonsága stratégiai kérdés a beruházások ütemezését, költségeit és fenntarthatósági törekvések megvalósulását is érdemben befolyásolja. A STRABAG új szintre emeli építőanyag-tevékenységeinek összehangolását: a roxit ernyőmárka alatt tizenkét ország több mint 300 telephelyét, kőbányáit, betonüzemeit, bitumenes gyártókapacitásait és újrahasznosítási megoldásait kapcsolja össze.