Az új épület konferenciák mellett sport és kulturális rendezvények, valamint kiállítások rendezésére is alkalmas lesz.
Multifunkcionális csarnokkal gazdagodik Hajdúszoboszló – számolt be lapunk tavaly májusban, amikor kiírták a tervezésére szánt közbeszerzési pályázatot. Most a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítására (tervezés és teljes körű kivitelezés egyben) keresik a kivitelezőt – derült ki az európai uniós közbeszerzési értesítőből.
A multifunkciós épület sport- és kulturális (pl. színházi előadás, pódium előadás, könnyű- és komolyzenei koncertek), illetve egyéb rendezvények (pl. konferenciák, vásárok, kiállítások, bemutatók, szalagtűzők) lebonyolítására egyaránt alkalmas lesz. Az építészeti koncepciótervet a győri TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. készítette el.
A kivitelezéssel érintett telek területe csaknem 43 ezer négyzetméter, az épület nettó alapterülete 12 480 négyzetméter. A beruházás a Kemping u. 1. házszám alatt valósul meg. Az ingatlant jelenleg szabadidő parkként használják, számos kültéri sportfunkció (futópálya, pump track pálya, skate pálya, pingpong asztal, szabadtéri sakk, játszótér, multifunkciós sportpálya) biztosítja a sportolásra és a szabadidő megfelelő eltöltéséhez a lehetőséget a látogatók számára. Ezen elemek egy részét a beruházás során áthelyezik, egy részét jelenlegi helyén és formájában megőrzik.
Az ingatlan délnyugati oldalán földszintes, jellemzően használaton kívüli épület, míg az északkeleti oldalán számos - szintén földszintes, - üdülő épület található, melyeket a beruházás során elbontanak. Az ingatlan területén jelentős faállomány található, ezek védelmét kiemelten kezelik.
A tervezett épületben helyet kap sport és kulturális szárny, valamint ezek összekötésére szolgáló ligetfórum elnevezésű szárny.
A sport épületszárnyban helyet kap a 1739 négyzetméteres multifunkciós sportaréna fix és mobil lelátórendszerrel, 859 négyzetméteres öltözőrendszerrel és az ennek és a teljes vendégforgalom kiszolgálásához szükséges vizesblokkokkal, valamint kiszolgáló helyiségekkel.
További 404 négyzetméteren különálló edzőterem létesül, valamint a teljes épülethez kapcsolódóan kiegészítő funkciók (büfék, jegyértékesítés, ruhatár, VIP fogadó, irodák, raktárak és szertárak, catering, gépészeti és elektromos fogadók, közlekedők, előcsarnok).
A kulturális épületszárnyban 584 négyzetméteres, multifunkciós, szekcionálható konferenciaterem jön létre. Kivitelezése mobil, süllyeszthető színpaddal és mobil nézőtérrel történik, valamint hozzá kapcsolódóan kiegészül öltözőhelyiségekkel, várókkal, technikai és raktárhelyiségekkel, ruhatárakkal, irodákkal és exkluzív lounge-dzsal. Emellett a földszinten 248 négyzetméteres, 120 férőhelyes étterem is helyet kap.
Az épületegyüttesben az úgynevezett ligetfórum
egy részben nyitott, részben fedett épületrészként jön létre, amely összeköti a konferencia és sport funkciókat. Az épület különlegessége a két egységet 12 méter magasan összekötő ligetgyűrű, mely egyéb kulturális rendezvényeknek, fogadásoknak biztosít reprezentatív helyet.
A külső teraszok 584 négyzetméteresek lesznek, ezenkívül 7 darab személyfelvonót és egy speciális színházi díszlet mozgatására alkalmas felvonót is építenek.
A kivitelezési munkák főképp az alábbi munkanemekre terjednek ki:
A Klauzál tér zöld szigetként éledt újra.
Budapest 14. kerületének szívében, a Bosnyák tér mellett születik meg a Bayer Construct cégcsoport beruházásában és generálkivitelezésében Zugló új városnegyede, a Zenit By Bayer. A 8 épületből álló komplexum egyetlen lakóépülete, a 168 lakásos Zenit Residence építésénél a szakkivitelezők a Mapei termékeit alkalmazták a homlokzati rendszer, a beltéri hidegburkolás és a teraszok emelt álpadlós rendszerének kialakításánál is, összesen majdnem 20 000 m2 felületen - derült ki a Mapei Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.