A kivitelezés a Magyar Építő Zrt. munkájával valósul meg.
Végéhez közeledik a Nyugati pályaudvar felvételi épülete, tető és a homlokzati üvegfalak felújítása és állagmegóvása projekt I. üteme – derül ki a kivitelező közleményéből. Jelenleg lezajlott a műszaki átadás-átvétel, melynek lezárásával az utazó közönség visszakapta a Márvány csarnokot, a Ceglédi folyosót, a Nemzetközi várót és a Nyugati tér felőli előtetőt is.
Ahogy arról többször beszámoltunk, az október 28-án 145 éves történelmi jelentőségű vasúti pályaudvar és csomópont egy jelentős fejlesztéssorozat részeként a MÁV Zrt. beruházásában, a Magyar Építő Zrt. kivitelezésében, 8200 négyzetméteren születik újjá. A munkálatok az utascsarnok teljes lezárásával 2020 májusában kezdődtek meg, majd a csarnok augusztus 31-én nyílt meg hivatalosan az utazóközönség előtt.
Az örökségvédelmi hatósággal egyeztetve a Márványcsarnok tetőszerkezetét, a patinázott fémlemezfedést a díszműbádogos munkákkal, az alsó profilos deszkázatot és a padló kőburkolatát is lecserélték. A kőlábazatot, a bazilikális üvegfalat és a vágányok felőli oldalon a felső üvegsávot felújították, a külső téglafelület pedig javították. Az acél tartószerkezet és öntvényelemek felületkezelése és javítása, belső falfelületek vakolása, festése, a világítás felújítása, a villámvédelem és a csatornafűtés kialakítása is megtörtént.
Mostantól itt is utastájékoztató monitorok segítik a vonatra várakozókat, az átadásához kapcsolódóan pedig a MÁV-START a pályaudvaron található jegy- és bérletkiadó automaták elrendezését is felülvizsgálta a tapasztalatok alapján. Így mostantól a Váci út felőli üvegcsarnokban 12, a Márványcsarnokban 8, a vágánycsarnokban pedig 4 berendezés szolgálja az utasok gyors és kényelmes jegyvásárlását.
A körútról a 14-17. vágányokhoz vezető Ceglédi folyosón szintén felújították a kőlábazatot és az acél szerkezetű homlokzati üvegfalat, valamint lezajlott az acél tartószerkezet és öntvényelemek szükséges javítása, felületkezelése, a téglafelület javítása, valamint az oldalfali világítás felújítása is.
A tetőszerkezet felújítása során a vágánycsarnok belső homlokzatát és a nyílászárókat felújították, a két hosszoldali kőlábazatot cserélték és belső általános világítást építettek ki. A kivitelezés tavaly nyár végén befejeződött. A pályaudvaron diszpécserközpont épült ki, az utastájékoztatás modernizálása jegyében pedig a vágányvégi utastájékoztató táblákat cserélték, korszerűsítették és a Keleti pályaudvarhoz hasonló két nagy LED táblát is teleptettek.
Megújult a gyorsétterem teteje és mennyezete, megtörtént a homlokzati hat kisebb toronytető műemléki felújítása teljes tetőhéjazat-cserével, összesen mintegy 8200 négyzetméteren. A faszerkezeteket lecserélték, a fémszerkezeteket felújították, a rekonstrukción átesett tetőszakaszok csapadékvíz-elvezető rendszere is részlegesen új lett. A tetőszigetelésnek köszönhetően már a nagyobb esőzésekkor sem tapasztalható beázás.
A pályaudvar Teréz körút felőli akadálymentes megközelítésére új rámpát alakítottak ki az örökségvédelmi hatósággal egyeztetettek szerint. A pályaudvar területén, saját forrásból a csarnokban a vakok és gyengén látók számára vezető, úgynevezett taktilis sáv készült, aminek megtervezésében a Magyar Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetsége nyújtott segítséget.
A Teréz körúti homlokzaton, az észak-nyugati torony felújítási munkálatai megkezdődtek, a dél-keleti tornyon pedig 2023 januárjában indulhatnak a munkák, és várhatóan jövő ősszel, a megújult homlokzat elől elbontják az évek óta meglévő védőtetőt
A 10-13. vágány alatti keresztaluljáró álmennyezetének, világításának és burkolatainak, valamint az aluljáróból felvezető lépcsőkarok mellvédeinek felújítása a tervek szerint, szintén megvalósulhat jövőre. Az itt található, használaton kívüli liftet még idén elbontják, a helyére új, nagyobb kapacitású, akadálymentesítést szolgáló felvonó beépítése várható, aminek kivitelezése is jövőre kezdődhet.
A magyar szakipari munkások színe-javát felvonultató rekonstrukció során közel 200 szakember helyszíni, és további 100 fő műhelyekben előregyártással végzett munkája mutatkozik meg a nem mindennapi műemléképületben. A kivitelezők gondos munkáját és magasfokú szakértelmét a legapróbb részletekig kidolgozott szerkezetek bizonyítják.

















Az M1-es autópálya bővítése során a felszín alatt zajló munkák legalább akkora jelentőséggel bírnak, mint a látványos pályaépítés: speciális tömzsöléses technológiával erősítik meg az altalajt, hogy a megnövekedett forgalmi terhelés hosszú távon is biztonságosan viselhető legyen.
Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.