A BAUER speciális mélyalapozási technológiájának köszönhetően több mint egy héttel a tervezett határidő előtt készült el az Atenor ingatlanfejlesztésében megvalósuló LAKE11 Home & Park első épülettömbjének mélyalapozása a XI. kerületi Kánai-tó mellett.
Budapest legnépesebb városrészében, a XI. kerületi Kánai-tó mellett építi fel első magyarországi lakóingatlan-beruházását az eddig főként irodaházfejlesztéseiről ismert Atenor Hungary Kft.: a cég egy nyolc hektáros zöldövezeti területen valósítja meg a LAKE11 Home & Park új városnegyedét, amely során 900 AA energetikai besorolású lakást alakítanak ki, 92 ezer négyzetméter alapterülettel - derült ki a cégcsoport korábbi sajtóközleményéből.
A beruházás idén áprilisban kapta meg az első építési engedélyt, ezt követően pedig az Atenor megbízásából, júniusban kezdődött meg a lakópark jelenleg piacon lévő négy telke közül elsőként az ún. III-as parkház épülettömbjének mélyalapozása a BAUER Magyarország Speciális Mélyépítő Kft. munkájával.
Az első ún. III-as tömb komplex mélyépítési munkálatai augusztus közepén értek véget, november elején pedig kezdetét vette további két épülettömb – VII-es és VIII-as tóparti villa telkek - cölöpalapozása is, illetve már mindhárom telken zajlanak a szerkezetépítési munkálatok is.
A projekt aktuális előrehaladásával kapcsolatban Dzsugán Péter, a BAUER Magyarország Kft. projektvezetője tájékoztatta lapunkat. Szavaiból kiderült, a lakópark folyó építkezése során összesen három tömb esetében vettek részt mélyépítőként a Bauer szakemberei.
„A munkálatok során a feladatkörünkbe tartozott a „III-as”, a „VII-es” és a „VIII-as” elnevezésű épülettömbök mélyalapozása, amely során CFA cölöpalapozási módszerrel készítettük el az épületek alapjait” – fejtette ki a projektvezető.
A projekt fő elemét a III-as épülettömb alapjainak kivitelezése jelentette, amely során nagyságrendileg 700 darab cölöpöt fúrtak le a szerkezetépítés megkezdése érdekében. A feladatot ugyanakkor nagyban nehezítette, hogy az ingatlan területén öt különböző lavírsík volt található, ennek megfelelően pedig a szakembereknek az öt eltérő fúrási szinten kellett organizálniuk és megszervezniük a kivitelezést. Dzsugán Péter kiemelte:
„A munkálatok azonban ettől függetlenül is rendkívül jó ütemben haladtak. Ehhez az is hozzájárult, hogy a területen volt olyan időszak is, amikor egyszerre két cölöpöző géppel dolgoztunk, így az épülettömb mélyalapozása több mint egy héttel a tervezett határidő előtt, augusztus 17-én be is fejeződött, ezáltal a szerkezetépítés is hamarosan kezdetét vehette.”
Az első ütem munkálatait követően pár hónappal később került sor a további két épülettömb kialakítására, így a szakemberek november elején vonultak fel ismételten a VII-es és a VIII-as épülettömbök cölöpözésére.
Dzsugán Péter ezzel kapcsolatban elmondta, az első ütemhez képest ezúttal már jóval kisebb területek alapozása tartozott a vállalat feladatkörébe, ennek köszönhetően pedig mindössze pár nap alatt elkészültek az épületek cölöpözésével.
„A feladat során itt is a megrendelő által már előzetesen kialakított kivitelezési területen dolgoztunk, ahol megközelítőleg 50 darab cölöp elhelyezését végeztük el. A cölöpöket mindössze 4 nap alatt fúrtuk le, de ehhez az is hozzájárult, hogy itt már nem voltak különböző szintű lavírsíkok, amelyek nehezítették volna az organizálást” - részletezte a projektvezető.
Hozzátette, a szóban forgó két ütem különösebb kihívását inkább a már területen zajló szerkezetépítési munkálatok jelentették, ugyanis ebből kifolyólag a szakembereknek közvetlenül a már meglévő szerkezeteknél kellett biztonságosan és hatékonyan lefúrniuk a megtervezett cölöpöket, amelyhez mindössze csak egy szűk terület állt a rendelkezésükre.
Végezetül megtudtuk, a mélyépítési munkálatok már a befejező szakaszában tartanak, így jelenleg már csak a vésésen dolgoznak a szakamberek, illetve már mind a három telken folyamatában zajlik a szerkezetépítés is.
A LAKE11 lakópark legfőbb vonzerejét a környezetéből is adódó, fenntarthatóságra fókuszáló koncepciója képezi, ugyanis a projekt tervezési vezérelve a meglévő környezetbe illeszkedő, terület természetes adottságaira épülő zöld környezet, valamint a tó és a tágabb dombos táj egységét összekapcsoló épülettelepítési koncepció.
A projekt egyik legnagyobb újdonsága az lesz, hogy a hűtést és a fűtést is teljes egészében gázkitettség nélkül biztosítják majd, helyette a lakóparkban geotermikus hőszivattyút fognak alkalmazni.
A beruházás első ütemében a jövő év végén, illetve 2024 elején adják majd át az új, AA energetikai besorolású otthonokat.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.