2024.10.07, Hétfő
Az Élő Major újjászületése a Balaton déli partján
Fotók: Mapei Kft.

Az Élő Major újjászületése a Balaton déli partján

Mapei Kft., magyarepitok.hu

2024.04.16. 08:00 - Füzi Nikolett

Három éven át tartó felújítási munkálatokat követően, 2023 decemberében átadásra került a Szántódpusztai Majorság. A rekonstrukció során a Lóistálló épületének boltozatát a Mapei FRCM rendszerével erősítették meg a szakemberek.

Hirdetés

Szántód-Szántódpuszta, amely a Balaton déli partján, a Tihanyi-félszigettel szemben fekszik, a magyar műemlékek kiemelkedő, egyedülállóan egyben maradt példája. A Tihanyi Bencés Apátság alapítólevelében is szerepel, de igazi fénykorát a török hódoltságot követően élte, miután Grassó Vilibald tihanyi apát elkezdte a teljesen kifosztott, felégetett majorság újjáépítését.

A 20 hektáros birtokon a 2021 és 2023 között zajló felújítás során 13 épületet és építményt újított meg a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. annak érdekében, hogy az eredeti helyszínen mutathassák be a régebbi korok gazdálkodásának és életmódjának emlékeit.

A projekt generálkivitelezési feladatait a Dunántúli Magasépítő Kft. és a Possibuild Kft. konzorciumban látta el.
 

 

Szerkezetmegerősítés MAPEI termékekkel

A majorság területen található (a fenti térképen a 15. számú épület) L alakú, majdnem 800 m2 bruttó alapterületű istállóépület – a Lóistálló - felújításánál a szakemberek a Mapei Kft. FRCM szerkezetmegerősítő rendszerét használták a kivitelezést végző Dunántúli Magasépítő Kft. szakemberei - tájékoztatta lapunkat az építőipari alapanyaggyártó cég.

 

 

A boltozat megerősítése a Mapei FRCM rendszerével

Az istállóban eredetileg a 50-66 cm vastag külső falazatokra támaszkodva sorolt csehsüveg boltozatok készültek, az egyes süvegek csatlakozásánál erősítő boltívekkel. Az istálló tetőszerkezetének elbontását követően a szakemberek a falakon, boltozatokon és boltíveken különböző károsodásokat fellazulásokat és elemhiányokat észleltek.

 

 

A további munkálatok biztonságos kivitelezhetősége miatt, illetve a későbbi szerkezeti károk megelőzéséhez a közreműködő tartószerkezeti tervező a károsodott boltozati mezők tartószerkezeti megerősítését javasolta a Mapei FRCM rendszerének használatával.

Az FRCM szálerősítéses cementes (Planitop HDM Maxi) vagy cementmentes habarcs (Planitop HDM Restauro) 1-1,5 cm-ben hordható fel, melyet különböző típusú szálerősítésű hálókkal együtt kell használni (ezek lehetnek üveg, bazalt vagy szénszálakból készült hálók). Az ilyen rendszerek lehetővé teszik a megerősítés tömegének és merevségének hatékony csökkentését, miközben jelentősen növelik a mechanikai szilárdságot.

 

 

Ahogyan az a Mapei Kft. tájékoztatásából kiderül, 

  • a munka során először megtörtént a boltozati felület és a fugák tisztítása legalább 3-4 cm mélységig, valamint a nagyobb felületi hibák javítása Mapewall Muratura Fine hézagoló habarccsal.
  • Ezt követően a megtisztított és kiegyenlített felületre kb. 5-6 mm vastagságban felvitték első rétegként a MAPEI Planitop HDM Restauro javítóhabarcsot és erre a friss habarcsrétegre rásimították a Mapegrid B250 üvegszövet-erősítő hálót. A hálódarabokat egymás mellett kb. 15 cm átlapolásban helyezték el.
  • Végezetül pedig a hálóra ezután felvitték a záró réteget, újabb 5-6 mm vastagságú Planitop HDM Restauro javítóhabarcsot, úgy, hogy az teljesen befedje a felhelyezett hálókat, amíg az első réteg még friss.

 

 

A teherhordó falazat megerősítése Mapewrap G Fiocco üvegszál zsinórral

A boltozatok a boltvállnál nem voltak összefalazva a teherhordó földszinti falakkal, így az erősítő habarcsolás falazati bekötése is szükséges volt.

 

 

Ehhez Mapewrap G Fiocco Ø10 üvegszál zsinórt kellett a teherhordó falazatba fúrni és ragasztani. A horgonyokat 30 cm-ként kell osztották ki, a teherhordó falazatba 20 cm mélyen ragasztották be.

Ennél a feladatnál először az üvegszál zsinórok furatba kerülő részét impregnálják Mapewrap 21 epoxigyantával, és az impregnált felületet beszórják QUARZO 1,2 száraz homokkal. A gyanta megszilárdulása után a furatokba Mapefix VE SF vegyi dűbelt injektálnak, és beillesztik a zsinórok merev részét.

A zsinórok végeit szétterítik az előzetesen felvitt megerősítésen és rögzítik azt Mapewrap 11 epoxi habarcs használatával.

 

 

Ez a művelet garantálja az esetleges „leválási” jelenségek kiküszöbölését, és növeli az alkalmazott megerősítés statikai hatékonyságát.

A lezárult felújításoknak köszönhetően a mintegy 20 hektáros Szántódpusztai Majorság tartalmas kikapcsolódási lehetőségként szolgál a kulturális attrakciók iránt érdeklődők számára, és a Szántódpusztára érkezők megtapasztalhatják „AZ ÉLŐ MAJOR” mindennapjait.

 

 

A helyszínen látványos videó is készült a Majorság felújításáról, mely az alábbi linken tekinthető meg:
 


 

Galéria

Mi épül?Mapei Kft.NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nkft.Possibuild Kft.Szántódpusztai MajorságSzántódpusztaDunántúli Magasépítő Kft.építőipari alapanyagoképületfelújításműemlékfelújítás

Hírlevél

Hirdetés