2023.08.15
A burkolatválaszték robbanásszerű bővülésével együtt szélesedett a fugák színkínálata is. Míg nem is olyan régen mindössze néhány fugaszín létezett, ma mintegy félszáz szín érhető el a Mapei kínálatában. Márpedig ötven színből lényegesen nehezebb választani, mint ötből. Ezt a döntést könnyíti meg a Mapei Fughe fugatervező mobil applikáció - derült ki a Mapei Kft. lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményéből.
2023.07.03
A jelenkor nehézségei közé sorolható az évszázadokkal ezelőtt épített vallásos helyek felújítása, mivel hiányoznak a megfelelő technológiák, a szakemberek idősebbek lettek, és az anyagok sem alkalmasak a tökéletes és tartós kivitelezéshez.
2023.06.05
Magyarország első magasházát, a MOL Campust 2022 őszén adta át a generálkivitelező, a Market Zrt. A cég nevéhez számos hazai és nemzetközi irodaház kivitelezése köthető, többek között a Telekom és a T-System közös székháza, vagy a HillSide Offices. A tervek szerint Budapest leginnovatívabb és legzöldebb irodaháza lesz. A Mapei tapasztalata is segítette a MOL Campus új irodaházának építését, mely 98.000 négyzetméter összalapterületű és a 28 emelete 120 méter magas. Az épület terveit a Foster+Partners a magyar FintaStúdióval közösen készítette el.
2023.04.19
A hét hazai betonüzemet és két téglagyárat működtető cégcsoport látványos standján országszerte keresett építőanyagok, innovatív, környezetkímélő megoldások és rugalmas optimizmus fogadta az érdeklődőket.
2023.04.06
A Mapei elkötelezett a korszerű, fenntartható, környezetbarát és munkabiztonságot figyelembe vevő anyagok és technológiák kifejlesztése iránt. Ennek egyik új szereplője a Mapefloor CPU+ rendszer, amely a korábbi Mapefloor CPU rendszert váltja fel.
2023.03.08
A papíralapú tervek világában mindent uniformizáltak, mára azonban a digitalizáció soha nem látott szabadságot biztosít az építőipari előregyártásban, és jóval szorosabb együttműködést teremt a projektszereplők között. Az INETON Kft. gyárigazgatója egy további sikerfaktorként azt jelölte meg, hogy a magyar vállalat szakemberei a gyártmánytervek és a kiviteli tervek nyelvezetét egyaránt jól beszélik.
2023.01.03
A több mint tízéves felsővezetői és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Ivan László látja el januártól a Graboplast vezérigazgatói feladatait.
2022.05.02
A Mapei bevonatai tartós megoldást biztosítanak a közterek esztétikai és biztonsági jelöléseire, színezésére, továbbá területek elválasztásaira.
2022.01.22
A Leier család mindig nyitott volt a változásokra, a vállalat létrejötte is ennek a hozzáállásnak az eredménye. A magyarországi leányvállat szintén követi ezt a mentalitást, így stabil partnere a hazai építőipari szereplőknek. A Leier Hungária Kft. azonban nemcsak új termékekkel reagál a piaci változásokra, az energiaárak emelkedésének kezelésére bátor lépést tervez.
2021.11.16
Az egyik új egység mintegy 13 ezer négyzetméteren nyersanyagok raktározására szolgál majd, míg a másik épület a maga 20 ezer négyzetméterével 1,5 millió gumiabroncsra bővíti a rácalmási üzem késztermék-tároló kapacitását.
2021.10.15
Az energiaárak emelkedésének hatása egyelőre megjósolhatatlan a Mapei ügyvezetője szerint.
2021.09.02
Többek közt erre a kérdésre is választ adott az építőipari spakli legutóbbi műsora, ahol ugyanakkor a gyártók nézőpontja is teret kapott. Utóbbinak köszönhetően kiderült: egy gyártó árképzését szinte teljes mértékben uralja a világpiaci alapanyagárak drágulása.
2021.07.31
Az építőipari alapanyagárak extrém mértékű emelkedése, valamint a pandémiás helyzet miatt kialakult visszaesésből való felépülés periódusában még fontosabb a szakszerű projektelőkészítés, ami a bizonytalansággal teli időszakokban is képes garantálni a kiszámítható és kockázatmentes kivitelezést. Erre kínál megoldást a mélyépítés területén a HBM Soletanche Bachy.
2021.07.09
A Bayer Construct tulajdonában levő Kvarchomok Kft. kavics- és homokbányái kizárólag a magyar piacot szolgálják ki nyersanyaggal.
2021.07.02
A korlátozást először be kell jelenteni Brüsszelben, az Európai Uniónak azt engedélyeznie kell, a notifikáció négy hónapig tart.
2023.07.18
A Lukavec Cement éves termelési kapacitása 650 ezer tonna klinkerbeton és több mint egymillió tonna cement. A vállalat 50 százalékos részesedéssel rendelkezik a Vijenac mészkőbányában is, betonüzemei pedig Szarajevóban és Banja Lukában találhatóak.
2023.06.22
A mintegy kétórás tárlatvezetésen a világ építőanyag gyártásának élvonalába kaphatnak betekintést az érdeklődők a vállalat sóskúti gyárában. A modern gépek, a betonkémiai- és festéklabor, valamint az építőipari robotika felfedezése élménydús és szemléletformáló programot ígér - derült ki a Mapei Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
2023.05.03
A szerkezetmegerősítéssel foglalkozó tervezők jól tudják milyen bonyolult feladat lehet az alkalmazandó megerősítés helyes méretezése, különösen már meglévő szerkezetek esetében. Hányszor fordult már elő, hogy úgy kellett számolnia, hogy nem ismerte a legfrissebb vonatkozó szabványokat, vagy szeretett volna alapos kalkulációt végezni, de a rendelkezésre álló rövid idő ezt nem tette lehetővé?
2023.04.14
A beruházás keretén belül kialakítottak egy több mint 1200 négyzetméteres új asztalos- és ácsüzemet, kapcsolódó létesítményeket, valamint új eszközök beszerzésére is sor került a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Zrt. saját tulajdonú telephelyén.
2023.04.05
Nemcsak piaci eredményeit növelte jelentősen a Generon napelemes tetőrendszerről is ismert magyar cég, hanem egy vezető német tetőfedő-gyártóval is hosszútávú együttműködést kötöttek.
2023.03.08
Épületeink jelentős hányada azokból a korokból származik, amikor még nem készült talajból származó nedvesség elleni védelem. A hibás, hiányos kialakítások folyamatos állapotromláshoz vezethetnek, amelyek csökkentik az épületek értékét, tönkremenetelt okozhatnak, gondoljunk a falazott szerkezetek esetén a nedvesség és a nedvességgel szállított sók okozta károkra is.
2022.10.13
Újra nő a megrendelt építőanyagok mennyisége, viszont az állami beruházások leállítása, az energiaárak növekedése és az infláció emelkedése miatt várhatóan mérséklődik a kereslet.
2022.01.31
A cég folyamatos fejlődésének és technológiai előrelépéseinek eredményeképpen a Magyar Termék Nagydíj kitüntetés mellé a 2020. Év Gyára különdíját is megítélték a magyar gyártó építőipari üzemének.
2021.12.16
A Layher Kft. 18 éve van jelen Magyarországon a németországi anyavállalat részeként, amely állványrendszereket gyárt és forgalmaz. Interjúnkban a leányvállalat ügyvezető igazgatójával, Serdült Sándorral beszélgettünk fontos és aktuális – nemcsak az állványozási szektort, hanem a teljes építőipart érintő és befolyásoló - kérdésekről.
2021.10.19
A meleg recycling rendszer beüzemelését követően a nagyon magasnak számító 50%-os visszaadagolással 600 tonna aszfaltkeveréket gyártott és épített be a keverőtelepen a vállalat, melyre országos szinten korábban még nem volt példa.
2021.09.22
A PERI olyan új zsalukat forgalmaz Magyarországon, melyekkel gyorsabban, olcsóbban, kevesebb munkaerővel és eszközzel lehet dolgozni.
2021.08.17
Az új logisztikai megoldás egyes elemei már működnek, a parkoló korszerűsítése befejeződött, továbbá az IT-rendszer néhány modulját is használják.
2021.07.21
Az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavicsot - jelentette be szerdán a versenyhivatal.
2021.07.06
A beérkező panaszok a vevők és építkezők kiszolgáltatottságáról szólnak az elnök, Rigó Csaba Balázs beszámolója szerint.
2021.06.23
Erre az egyre égetőbb kérdésre számos figyelemre méltó válasz érkezett az újHÁZ Centrum sajtóeseményén, amelyen az is kiderült, hogy a drágulás ellenére a magyarok körében komoly felújítási láz uralkodik.