Ütemezetten halad az egyik legfontosabb gótikus emlékünk rekonstrukciójával az Épkar és az FK-Raszter konzorciuma.
Az Épkar Zrt. és az FK-RASZTER Zrt. komoly erőkkel dolgozik a diósgyőri vár rekonstrukcióján. A nemrég újraindult projekt pedig igen látványos szakaszában tart: egyre több helyen érik el a vár eredeti magasságát. Amint korábbi cikkünkben is írtuk, a nyáron elkezdődött a gyilokjáró konzoljának telepítése, amelynek visszaépítésével remekül haladnak a kivitelezők, lassan az összes kőkonzol a helyére kerül.
A magyar gótikus világi építészet egyik legfontosabb darabja nem csak saját korában nyűgözte le az ide látogatókat, hamarosan számunkra is újra kézzelfogható lesz az egykor messzeföldön híres vár kiemelt szépsége.
Magyarország gótikus várépítészetének színvonalát ma leginkább három épület mutatja meg: a budai királyi várpalota, a visegrádi királyi vár, valamint a diósgyőri vár.
A gótikus várak belső kialakítása lényegesen lakályosabb volt, mint a román koriaké. Fogadótermek, tróntermek és lovagtermek sorakoznak a gazdagon díszített épületekben, amelyek ablakait rendszerint üveggel zárták le: az ólomkeretbe foglalt kerek üvegpogácsák nemcsak fontos korjelzők, de az ódon épületek varázslatos hangulatához is nagyban hozzájárulnak.
Kolozsvári Zoltán projektvezető, Stupeczky Attila főépítésvezető és Vári Zsolt építésvezető lapunkhoz eljuttatott információi alapján nagy lendülettel haladt a munka augusztusban is:
a gyilokjáró konzolkövei hamarosan teljesen körülölelik a belső várat.
A belső vár kőkereteinek építése folyamatosan halad, a csonka toronyban lévő liftakna szerkezetépítése és a nyugati oldali belső falszakaszának falazása pedig jó ütemben zajlik.
Hamarosan elhelyezik a ramonádokat és megkezdődik a nyugati szárnyban található étterem csillagboltozatos födémjének építése. Az északi oldali palotaszárny tetőszerkezete gyártás alatt van, heteken belül megindulhat e szerkezet összeállítása is.
A külső vár ikertornyainak lőrésszerű pártázatai készülnek csakúgy, ahogyan az ide vezető csigalépcsők visszaépítése is. Ezekkel a keleti és déli kortinafalak (bástyák közti védőfalak) a közeljövőben elnyerhetik eredeti magasságukat.
Ezen túl helyére emelték az Ernye bán torony kő kapukeretét, de a lépcsőházi torony építése is vége felé közeledik.
A külső konyha tetőszerkezete megkapta a hőszigetelését és tetőfóliákat is, így szeptemberben elkezdődhet a cserépfedés és a bádogozás, az ikertornyok födémei pedig hamarosan megkapják a feltöltést és a födém teljes rétegrendjét.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.