2024.10.12, Szombat
Kívülről a régi idők sulija marad, belülről 21. századi gépészeti megoldással újul meg a Duna menti város egyetemének főépülete  

Kívülről a régi idők sulija marad, belülről 21. századi gépészeti megoldással újul meg a Duna menti város egyetemének főépülete  

magyarepitok.hu

2024.10.03. 08:00 - Sándor Csilla

Rövidesen elkészülnek a több mint 6000 négyzetméteren zajló felújítással a Dunaújvárosi Egyetem főépületében és annak környezetében a ZÁÉV szakemberei.

Hirdetés

A Dunaújvárosi Egyetem (DUE) hallgatói létszámának dinamikus növekedése és a főépület modernizálásának kettős igénye nyomán, 2023 nyarán kezdődött el az oktatási intézmény egyetlen, megmaradt szocreál stílusú épületének felújítása. Ezekről portálunk is több alkalommal beszámolt. Az idei tanévben 1200-an kezdték el felsőfokú tanulmányaikat az egyetemen, így már összesen 3500 hallgatója van az intézménynek.

 

 

Tíz ütemben születik újjá a 6400 négyzetméteres épület

Bő egy év leforgása alatt modernizálják az egyetem főépületét az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft. tervei alapján. A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány megbízásából a munkálatokkal megbízott ZÁÉV 2023 júliusában vehette át a munkaterületet, ahol Takács István Zoltán, a projekt főmérnökének irányításával, elkezdődött a kivitelezés tíz szakaszra bontott feladatainak megvalósítása.

 



A 6400 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező épület felújításárnak elsődleges célja, a főépület energetikai korszerűsítése, ennek keretében a passzív hővédelmen kívül, kiépítik a megújuló energiát használó hőszivattyús -és a hőcserélős légtechnikai rendszereket is.


 

 

A DUE helyi védettség alá helyezett főépületét úgy újítják fel, hogy közben megtartják annak külső karakterjegyeit, hasonlóan az aula jellegzetes belsőépítészeti megoldásaihoz. Ezáltal az egyetem területén a szocreál építészet utolsó tanúját őrzik meg az utókor számára.    

 

 

Hetvenegy éve az oktatás szolgálatában

Az egyetem főépületét 1952-ben Malomsoky József tervezte, míg a belső terek, az aula kialakítása Minári Pálhoz fűződik. A L alakú épület különlegessége, hogy az előcsarnok a főépület középtengelyében félköríves vonalával kiemelkedik a homlokzatból. Ezen az épületrészen látható az eredeti címer, amely arra utal, hogy az 1951-53 között épített oktatási intézményben a hatvanas években a kohászati technikum működött. 1969-től huszonegy éven keresztül a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara képezte itt a szakembereket. 2000-től Dunaújvárosi Főiskola, majd 2016-tól egyetemként folytatódik az oktatói munka az épületben. Az utóbbi évtizedben modern campussal és kollégiummal vált egyre vonzóbbá és jelentősebbé az egyetem.

 

 

Megmaradnak az épület jellegzetes karakterjegyei

A felújítást megelőzően a kivitelezők a városi főépítésszel egyeztettek elsősorban a homlokzatról, itt ugyanis irányelv volt a meglévő struktúra megőrzése. Így kiemelt feladattá vált, hogy a főbejáratnál és a tetőhéjazat cseréjénél, a felújítás ellenére is a korábbi palaburkolatnak megfelelő hatást érjenek el. Az egyetem kérésének is eleget tett a ZÁÉV, az intézményvezetés ragaszkodott az aulaterek megjelenésének megőrzéséhez.

 

 

Vízzáró és tűzgátló falakkal övezett szerverszoba a pinceszinten

A kivitelezés első szakaszait a bontási munkálatok, a pince falainak injektálásával a hő- és vízszigetelés kialakításának feladatai tették ki. A padló lemezes szigetelést kapott, míg a pincefalat kívülről szakaszos körbeásás után hőszigetelték.
Az épület pince, földszint és első emeleti tereiben új elosztás szerint alakítják ki a helyiségeket. A főépület legmélyére költöztetik majd be a raktárakat, az irattárat és a szerverszobát. Szintén a pincében alakítják ki a büfét és diákcentrumot. A szerverszobát vízzáró és tűzgátló falakkal övezve építették ki, a szünetmentes működés biztosításán kívül a porszáraz helyiségben a hűtést és az állandó hőmérsékletet négy, nagy teljesítményű splitklíma biztosítja.

 

 

A generálkivitelezés tárgyát képezi az épület gyengeáramú hálózatának, vagyonvédelmi és kamerarendszerének kiépítése is, amely önálló szerverterem funkciójú helyiséget is tartalmaz. Az épület korszerűsítésének része a minimum 1500 felhasználót kiszolgálni képes smart control megoldások bevezetése, amelynek részletes megtervezése, kivitelezése, illesztése a közbeszerzés tárgyát képezi.

 

 

Múlt és jövő találkozása a tetőn

A kivitelezés következő szakaszában a tetőszerkezet és héjazat cseréjét, valamint a homlokzati nyílásszárók cseréjét végezték el. A főépület teljes fából készült tetőszerkezetét elbontották, majd újraépítették, így közel 2700 négyzetméterre került új cserép és fémlemez fedés. A magasban végzett munkálatok során páraáteresztő fóliát, hőszigetelést és belső tűzgátló burkolatot is elhelyeztek a kerámia tetőcserép felhelyezése előtt.

 


Nagy kihívás volt szakmailag - mondta el a projektvezető – a Bohn födémek szakaszos cseréje. Napjainkban már nem készítenek ezzel a megoldással födémeket, a 20. század derekán azonban még elterjedt volt, hogy a kerámia idomtesteket ritkított zsaluzatra állították, majd az elemek közötti réseket betonacél elhelyezése után kibetonozták.
A tető felújításánál alakították ki azokat a megoldásokat is, amelyekkel a belső terekbe bevilágítók és tetősík ablakok elhelyezésével jut be a fény, de 55 darab fénycsatornát is beépítettek.

 

 

Egyesével leemelték, majd az épültszigetelés után visszahelyezték a homlokzati díszítőelemeket

A munkálatok ezután a homlokzat szigetelésével folytatódtak, a passzív hővédelem kialakítása után felhelyezték a párkányokat és díszeket. Megtartották a védett státusznak megfelelően a homlokzati tagozásokat, a párkányokat és a kváderosztásokat is.
 

Ezt úgy tudták megoldani a főépítésszel folytatott egyeztetések után, hogy először lebontották az ablakkeretezéseket, párkányokat majd felhelyezték a hőszigeteléseket. Ezután felrögzítették az újragyártott díszítő elemeket a homlokzatra és végül a felület vékonyvakolatot kapott.

A homlokzaton a szakemberek polisztirol, a tűzszakasz-határoknál pedig kőzetgyapot szigetelést helyeztek el. Kérgesített polisztirolból készíttették el, az eredetinek megfelelő megjelenésben a kvádereket, a párkányokat és az ablakkereteket. A homlokzati díszek kialakítása, az címer felújítása, az elemek újragyártása jelentette az egyik legnagyobb szakmai kihívást a homlokzaton elvégzendő munkák sorában.
Néhány helyen kompromisszumos megoldásokra van szükség a védettségre vonatkozó előírások betartása miatt, az íves főbejárati oszlopos kapuzatra nem kerülhetett fel az előírt vastagságú hőszigetelést.

 

Új, modern infrastruktúrával működik épület

A főépületben a kivitelezési munkálatok öt ütemét tette ki az új infrastruktúra megépítése, az építőmesteri és szakipari munkák elvégzése. Új nyomvonalon rengeteg új horonnyal, fal- és födémáttöréssel alakították ki az elektromos hálózatot. Ez számos, előre nem látható és váratlan statikai problémát okozott, amelyeket födémerősítésekkel és födémcserékkel oldották meg. A tetőtérben, amelyet az acél tartószerkezetig visszabontottak, újrahúztak valamennyi gerincvezetéket. A munkálatok során bevontak statikus szakembereket is, elsősorban gépészet új nyomvonalainak kialakítása miatt, ezekhez ugyanis födém- és faláttörésekre volt szükség. Továbbá a tetőhéjazat cseréjekor az acélszerkezetet is átvizsgálták.

 

 

Komfortos, egészséges levegőjű tereket biztosít a főépült új gépészeti rendszere

Az egyetemi épület gépészeti modernizácója során a nagy létszám befogadására alkalmas előadókat új fűtő, hűtő és szellőztető rendszerek kialakításával tették komfortossá. A tetőtér két végén kiépített gépházakból az álmennyezetben vezették végig a vezetékeket és ezeken át oldották meg a helyiségek szellőztetését.


A homlokzaton az ablakraszterekbe illesztett rácsokon át történik a levegő ki- és befúvás. Két lapostetős részen optikailag takarva helyezték el a VRF és a RWA rendszerek kültéri egységeit. Utóbbiak olyan direkt elpárologtatós hűtő- és fűtőrendszerek, amelyeknél egyetlen kültéri hőcserélőre egy gerincen keresztül több beltéri egység csatlakoztatható. Így, minden egyes hűtőközeg/helyiség hőmérséklete külön szabályozható.

Ez energiahatékony üzemeltetést biztosít, csakúgy, mint az integrált okosház vezérlés és az épületfelügyeleti szoftver alkalmazása. Ezenkívül a modernizálás jegyében nyitás- és jelenlétérzékelők támogatják, hogy a szellőzőrendszerek a legüzemtakarékosabban működhessenek.

 

 

Mintegy 780 hallgató foglalhat helyet egyszerre a főépület termeiben

Az aula esetében a megrendelő a terek megjelenésének megőrzését kérte. Az úgynevezett Nyitott egyetem-elv alapján napközben mindenki számára nyitva állnak majd a főépület közösségi terei. A burkolatokat a belsőépítész közreműködésével választották ki. A projekt keretében korszerűsítették a lépcsőházakat és az aulatereket, köztük a hatalmas, több mázsa súlyú vascsillárokat is felújították.
Az épület földszintjén a déli szárnyba a felújítás után a rektori hivatal költözik, míg az északi részben a tanulmányi osztály irodái rendezkednek be. A szint nyugati részében a tornaterem és az öltözők kapnak helyet.
Az első szinten tárgyalók, a tanárok irodái lesznek, míg a második emeleten a szemináriumi termek és az előadók. Utóbbi szinten a térelosztás nem változik meg, a helyiségeket modernizált gépészet szolgálja ki, köztük az öt nagy előadót- és a nyolc szemináriumi termet.
A tetőtér a gazdasági és az üzemeltetési irodákat fogadja be.   

 

Közel félezer nyílászárót cseréltek le

A projekt keretében összesen 471 új, vagy felújított nyílászárót építettek be az egyetem főépületébe. Csak a homlokzaton 185 ablakot cseréltek ki, míg ez épületen belül, további 218 nyílászárót váltottak fel korszerű darabokkal.
A munkálatok léptékét tükrözik -nem a teljesség igényével - az alábbi építési mennyiségek:

  •             homlokzat szigetelés (15 cm ásványgyapot)       2 664 m2
  •             esztrich                                                                               3 509 m2
  •             álmennyezet építés                                                      4 323 m2
  •             homlokzati nyílászáró                                                      625 m2
  •             tetőszerkezet készítés                                                 2 105 m2
  •             tetősíkablak beépítés                                                      219 m2
  •             utólagos talajnedvesség elleni szigetelés          1 720 m2
  •             tornaterem sportpadló                                                   281 m2

 

A kivitelezés precizitását és ütemezését pontfelhős 3D lézerszkennelések segítették. A felújítások során az időjárással is megküzdöttek a szakemberek, az ázáskárok mérséklésére és a technológiai folyamatok gyorsítására légszárító gépeket vetettek be.

 

 

Ősz és tél fordulóján átadhatják a megújult épületet

Az épület környezete is megújul. A projekt keretében kiépült az új szenny- és csapadékvíz-elvezető rendszer, elhelyeztek egy záportározót is. A külső terek új térburkolatot kapnak és a kert is megszépül. A projekt tervezett átadása november végén lesz.

Galéria

Mi épül?ZÁÉV Építőipari Zrt.DunaújvárosDunaújvárosi Egyetemenergetikai korszerűsítés ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft. Dunaújvárosi Egyetemért Alapítványlégtechnika

Hírlevél

Hirdetés