Felújítják Siófok egyik legszebb épületét, amelyben 1893-tól szálloda, majd egy időben főiskola is működött. A tervek szerint itt nyílik meg szeptemberben a DE Siófok Campus.
Felújítják - a közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint - Siófokon, a kikötő közelében álló egykori Sió, majd Hullám Szálló épületegyüttesét. A közzétett dokumentumból kiderül, hogy a TÁRS-95 Acélszerkezet és Gépgyártó Építőipari Kereskedelmi Kft.-t bízták meg a munkálatokkal.
A Petőfi sétány elején álló szállodakomplexum 1893-tól a Balatonhoz érkezőket fogadta, 1945 után pedig bányászüdülőként használták. A 2000-es években egy átfogó felújítás után, oktatási célt szolgált az egykori szálló, az utóbbi években üresen állt.
Tavaly tavasszal jelentették be, hogy a remek lokációjú épületben a Debreceni Egyetem gazdasági, műszaki, turisztikai és egészségügyi területekhez kapcsolódó képzéseket indítana és konferenciahelyszínként is hasznosítaná azt. Az Oktatási Hivatal az év elején engedélyt adott a Debreceni Egyetem siófoki campusa részére, hogy meghirdesse az itt induló szakokat a felvételizők számára. A tervek szerint szeptemberben fogadják az első hallgatókat, a campus felújítása már javában tart.
Az épületegyüttes felújítása során a kivitelezőnek állapotfelmérést követően el kell végeznie, a mintegy 290 darab homlokzati nyílászárók javítását, felújítását, ahol szükséges ott a cseréjét a párkányokkal együtt.
Az ingatlan fő karakterjegyei közé sorolt homlokzati tagozatos ereszdeszkázat felületvédelmi munkálatai mellett, további feladat a tető javítása. A beázási helyeken azonkívül, hogy meg kell szüntetni a vizesedést, a hőszigetelést is lecserélik majd.
Az épület alagsorában a felújítással megbízott cég szakemberei kicserélik a korrodált acélszerkezeti elemeket. A szűk fordulási hely miatt, kézi erővel kell a beépítés helyére vinni, majd a helyükre emelni. A munkafázis befejezése után a vakolt felületeket kijavítják.
A projekt része az ereszcsatornákon kívül, a lefolyócsövek cseréje mintegy 360 méteres szakaszon, valamint új szellőző, szárító vakolatot helyeznek el mintegy 921 négyzetméternyi falfelületen.
A tervek szerint a felújítás után, idén szeptemberben elkezdődhet a képzés a siófoki campuson.






Az M1-es autópálya bővítése során a felszín alatt zajló munkák legalább akkora jelentőséggel bírnak, mint a látványos pályaépítés: speciális tömzsöléses technológiával erősítik meg az altalajt, hogy a megnövekedett forgalmi terhelés hosszú távon is biztonságosan viselhető legyen.
Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.