A STRABAG kivitelezésében összetett beruházással fejlesztettek Vértesszőlősön.
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással befejeződött Vértesszőlős központjának felújítása, a munkálatokhoz az önkormányzat 85 millió forint önerővel járult hozzá – derült ki a Komárom-Esztergom vármegyei település polgármestere által hétvégén közzétett tájékoztatóból. A projektről, melyet a STRABAG kivitelezett, lapunk tavaly májusban képriporttal és projektbemutató cikkel számolt be.
Bogár István polgármester friss tájékoztatása szerint
Mindemellett egyirányúsítással oldották meg az iskola megközelítését, továbbá kerékpárral is megközelíthetővé vált a Magyar Nemzeti Múzeum a vértesszőlősi ősember (Samu) életét bemutató kiállítóhelye.
A falu a fejlesztéshez 450 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el. Vértesszőlős Tatabánya és Tata között található az 1-es út mentén, a községben 3600-an élnek, a népesség az elmúlt évtizedben 600 fővel gyarapodott – zárta tájékoztatóját a polgármester.
Újjászületett Budapest egyik legismertebb panorámapontja, a Gellért-hegy csúcsán álló Citadella. Budapest ikonikus erődítménye a műemléki rekonstrukció után, az erődfalak megnyitásával három irányból is átjárhatóvá vált. A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Market Építő Zrt. konzorciuma a történeti erődfalak helyreállítása mellett új közösségi -és kiállítótereket is kialakított.
Megkezdődött a Vajda-Papír Csoport történetének legnagyobb, 40 milliárd forintos beruházási programja.