Az alapoktól újítják fel az M0/M1-es autópályák csomópontját. Eddig 7200 négyzetméteren cserélték le a burkolatot és két kötőréteget alakítanak ki a forgalmas útszakaszon.
A mai naptól az M1-es autópályáról a forgalom már az átvezető ág felújításon átesett, jobb oldalán haladhat az M0-ás autóút, M5 felé vezető oldalára. A szakemberek a bal oldalon folytatják a pályaszakasz átfogó munkálatait – számolt be az előrehaladásról a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) közösségi oldalán.
A beszámolóban összegezték, hogy az eddigi ütemben 140 centiméter mélységig bontották vissza az átvezető ágat. A munkálatokkal érintett szakaszon új alapot építettek, amelyre a korábbinál vastagabb, két kötőréteg került. Ez azt jelenti, hogy több mint 7200 négyzetméteren cserélték le eddig a burkolatot.
Az aszfalt vastagsága pedig közel a duplája a korábbi 15 helyett már 27 centiméteres lett.
A csomópont megújításának feladatai között elvégezték a vízelvezető rendszer korszerűsítését, új útszéljelző oszlopokat és szalagkorlátot telepítettek. A munkálatok eddigi szakaszában 9000 köbméter földet mozgattak meg.
Beszterce-Naszód megye négy településének vízellátását, valamint automatizált ellenőrzését biztosíthatja a SZABADICS ROMANIA.
A fővárosi Duna-part közelében, a Kecskeméti utcában a Városmag KE4 Kft. beruházásában a Szabadics Group kivitelezésében, egy közel 150 éves klasszicista ház tetőtere alakult át korszerű lakásokká. A ráépítés végiglakott épületben, műemléki környezetben zajlott. A tíz új otthon kialakítását a CLT-technológia és a történeti építészeti értékek összehangolása tette lehetővé.