2025.10.10
Pilisvörösvár új tanuszodája nemcsak sportlétesítmény, hanem a közösség új találkozóhelye is.
2025.10.09
A kőszegi, esztergomi és törökszentmiklósi üzletek felújítására összesen csaknem 1,7 milliárd forintot fordítottak.
2025.10.07
A fővárosi XIII. kerületbe költözik a World Aquatics központja - letették az alapkövet.
2025.10.05
Új technológia telepítésével modernizálja a STRABAG Várpalota szennyvízkezelését. Jövő tavasszal, a próbaüzem befejezése után zárulhat le a közel hatmilliárdos beruházás.
2025.10.03
Több mint 3400 magyar háztartás éves fogyasztásának megfelelő energiamennyiséggel csökkentené a felhasználását hazánk legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézménye. A kivitelezővel aláírták a szerződést az ELTE Lágymányosi Campus Északi tömbjének energetikai korszerűsítéséről.
2025.10.02
A több ütemben kiépülő új ideiglenes forgalmi rend egyik fontos elemét, a vészhelyzeti leállóöblöket mutatják be.
2025.09.30
A fejlesztéssel a gyár 4300 főt foglalkoztat.
2025.09.28
Folytatja az útfelújítási munkálatokat a 3716-as számú úton a HE-DO. Vilmány és Vámosújfalu között az 5-ös és a 8-as kilométerkő között már egy jelentős, 17 ezer négyzetméternyi felületen új aszfaltburkolatot alakítottak ki. Októberig egy másik szakaszt is felújítanak.
2025.09.26
A Market Csoport, a KÉSZ Csoport és a Szabadics Zrt. is dolgozott az óriáskomplexum építkezésén.
2025.09.26
A Market Építő Zrt. kivitelezésében valósult meg a Buda szívében található hotel, amely a történelmi örökséget, a modern designt és az AI által inspirált művészetet kapcsolja össze.
2025.09.25
Az MKIF óriásberuházása során - melyben új sávokat kap Magyarország meghatározó autópályája - végig biztosítani fogják a 2x2 sávos közlekedést.
2025.09.24
A ZÁÉV munkájával 112 gyermeknek építettek új intézményt.
2025.09.22
Mintegy 14 ezer négyzetméter újul meg.
2025.09.19
Első európai gyárát hozza létre Délkelet-Magyarországon az 1600 Celsius foknak is ellenálló szigetelőanyagokat gyártó cégcsoport.
2025.09.18
A STRABAG az új orosházi aszfaltkeverő üzemét energiatakarékos berendezésekkel és megújuló energiaforrásokkal szerelte fel. Az üzem képes a kisebb környezeti terhelést jelentő mérsékelten meleg hőmérsékletű aszfaltok előállítására és a visszanyert aszfalt újrahasznosítására is.
2025.10.10
Modern úthálózat épül Szegeden a BYD-gyár és az ELI-ALPS térségében. Az 5-ös főút kétszer kétsávosra bővített főúti szakasza jövő nyárra készülhet el.
2025.10.08
Nyolcszázmillió forintos, vissza nem térítendő támogatásból valósul meg az encsi ipari park átfogó fejlesztése. A beruházással bővítik az alapinfrastruktúrát és a logisztikai szolgáltatásokat a befektetőbarát ipari környezet kialakítása érdekében.
2025.10.06
Tovább bővíti, ezúttal egy 10 ezer négyzetméteres gyárcsarnokkal magyarországi kapacitásait az UNILEVER. A nyírbátori aerosolos dezodorgyár szerkezetépítésén a STRABAG dolgozik.
2025.10.03
Sportcsarnokot is építenek hozzá.
2025.10.02
Többek közt megújul a Széchenyi tér teljes területe, a Fogadalmi templom árkádsora és környezete; egy kápolna is épül a projektben.
2025.10.01
A XVI. kerület új idősotthona nemcsak 50 férőhelyet és 100 adagos melegítőotthont biztosít, hanem környezettudatos működésre is törekszik: napelem és hőszivattyú segíti a fenntartható üzemeltetést.
2025.09.29
A Bayer Construct Zrt. munkájával készült el a projekt.
2025.09.26
Elkészült a 23 méter mély munkagödör, folyik a úgynevezett első beton kiöntésének előkészülete.
2025.09.26
Társadalmi szolidaritás és fenntarthatóság - sok szempont mellett, ezeket jelölte meg a főváros célként a Rákosrendező hasznosítására kiírt tervpályázatban. Az új városrészben minimum 25 hektár összefüggő városi park is létesülhet.
2025.09.25
A Soproni Szakképzési Centrum öt oktatási intézménye újul meg összesen 3,6 milliárd forintból, most a vendéglátó szakiskolában készült el egy 120 millió forintos projekt.
2025.09.25
Két szakaszban megújul a Karcagi Szakképzési Centrum Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium Technikum és Kollégium épülete, amelyet 1899 óta használnak oktatási célokra.
2025.09.24
Tetőcserével, új tetőszint kialakításával és a szuterénszinten munkahelyi bölcsőde kialakításával gazdagodhat a Bethesda KIDSz épülete.
2025.09.22
A XX. kerület várhatóan megújuló közteréről látványterveket is közzétettek.
2025.09.19
Mintegy másfél milliárd forint értékű beruházásában újulhat meg Felsőpetényben a jelenleg elhanyagolt állapotú épület, uniós programban. Feltételesen kiírt közbeszerzést zártak eredményesen.
2025.09.18
Önkormányzati forrásból mintegy 1,7 milliárd forintot fordít Kaposvár a közvilágítási rendszerének rekonstrukciójára. A beruházástól a közvilágítási költségek 40 százalékos megtakarítását várják.