A mintegy 9 milliárd forint értékű projektben bővítették a gyártási kapacitást is.
Átadták délelőtt a Magyar Suzuki Zrt. gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházását a cég esztergomi gyárában.
Az eseményen elhangzott, hogy az állam 1,9 milliárd forint támogatást adott a japán autógyártó több mint kilencmilliárd forintnyi értékű projektjéhez, amelynek a keretében bővítették a lökhárító-, a festő- és a hegesztőüzem kapacitását, illetve nagy lépést tettek a létesítmény karbonsemleges működése felé.
A Suzuki gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása nyomán tovább javul a japán autógyártó esztergomi üzemének versenyképessége, és ezáltal tovább erősödik Magyarország vezető szerepe is a globális autóiparban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában.
Többek között hangsúlyota még, hogy a vállalat beszállítóinak több mint egyharmada magyar cég, a fejlesztések pedig ezáltal komoly lehetőséget jelentenek a hazai kis- és közepes vállalkozások számára is.
A BREEAM minősítési folyamatot már teljesen beépítették, a LEED is a fejlesztési tervek között van.
Uniós támogatással, a KEHOP Plusz program keretében. A kivitelezés 2027 januárja után rajtolhat el.