2024.04.20, Szombat
NIF: ütemterv szerint halad a győri elkerülő építése
Facebook-NIF

NIF: ütemterv szerint halad a győri elkerülő építése

Facebook-NIF

2016.08.08. 10:50 - Antal Zsófia

A 813-as út év végére elkészülő második szakaszán már kész a CKT betonréteg, rövidesen kezdődik az aszfalt alapréteg lefektetése.

Hirdetés

Áprilisban kezdődtek a munkálatok a Győrt keletről elkerülő 813-as út második, 3,8 kilométeres szakaszán. A kétsávos, másodrendű főút az M1-es autópályát köti majd össze a szlovákiai Nagymegyer felé vezető 14-es főúttal.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Facebook oldalán pénteken adott hírt az építkezés második ütemének állapotáról: a szakasz elején 2,5 km hosszan elkészült a CKT alapréteg. Időjárástól függően a kivitelező STR Építő Kft. a napokban megkezdi az aszfalt alapréteg lefektetését, a többi részen töltés- és átereszépítési munkálatok folynak. A kivitelezés ütemterv szerint halad, a közlekedők év végén már használhatják a 3,8 km-es szakaszt.

A projekt célja tehermentesíteni Győrt a Szlovákia felé irányuló tehergépjármű forgalom alól. Az út három ütemben épül, tavaly ősszel adták át az M1-es sztráda és a győri Vonal út közötti 4,4 kilométert, a mostani második ütemben az 1-es főútig hosszabbodik az elkerülő. A harmadik ütem 2017 végére valósulhat meg, ekkor válik teljessé az útvonal.

 

Galéria

GyőrNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)Útépítéselkerülő út

Hírlevél

Hirdetés