2024.10.16, Szerda
Több mint 30 kilométernyi főutat fejleszt ez a projekt Bács megyébenáírták a szerződést
Illusztráció

Több mint 30 kilométernyi főutat fejleszt ez a projekt Bács megyébenáírták a szerződést

magyarepitok.hu

2019.10.07. 13:53 - Hegedűs Gergely

A déli elkerülő folytatásaként valósítják meg az utat, 21 kilométernyi új pálya építésére készülnek fel, illetve a pontos nyomvonal kijelöléséhez vezethet majd a most megkötött megállapodás. Számos más fejlesztésről is szó esett az ünnepélyes eseményen.

Hirdetés

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette az 51-es és az 55-ös főutak fejlesztéséről szóló tervezői közbeszerzést. A feladat az 51-esnél előzetes vizsgálati dokumentáció, míg az 55-ösnél környezeti hatástanulmány készítése; továbbá mindkét részprojekt esetében nyomvonal-kijelölési dokumentáció elkészítése. Emellett az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, valamint a szükséges engedélyek megszerzésében való közreműködés is a majdani nyertes feladata lesz.


Négy kisebb híd is megújul

Az ajánlati felhívás első része az 51-es főút 24 kilométeres szakaszára vonatkozik Kalocsa és az M9-es között (Kalocsa belterületi részét is érintve).

Itt egyrészt a burkolat tengelyterhelését erősítik meg 115 kilonewtonra (kN). A projekt kezdőpontja az 5122-es út csatlakozási pontja, a végpontja a Duna felett a Szent László híddal átívelő M9-es gyorsforgalmi út körgorgalmi csomópontja. Másrészt a főúttal párhuzamosan egy kerékpárutat is elő kell készíteni.

A projektben a Csorna-foktői-csatorna, a Vajas-fok, a Váradi-fok-csatorna és a Garábi-csatorna felett meglévő hidak vagy átereszek korszerűsítését vagy cseréjét is meg kell tervezni.


Egy vasúti híd és a Duna-híd is célkeresztben

A felhívás másik tárgya az 55-ös főút Baja és Pörböly közötti 9,6 kilométeres szakasza, itt szintén a 115 kN tengelyterhelés elérése a cél az útfelújítás során.

Továbbá ez esetben is feladat egy párhuzamos kerékpárút előkészítése. A projekt kezdőpontja Bajától északra az 51-es főút és a Baját elkerülő 551-es út csomópontja. A végpont a kerékpárút esetében a Duna túloldalán fekvő Pörböly lakott területi határa, míg a felújítás esetében a Pörböly előtti vasúti átjáró.

A tervezőnek a Baja utáni négy darab ártéri hidat át kell terveznie, az 55-ös feletti vasúti hidat átterveznie vagy újat terveznie. Emellett el kell készítenie a bajai Türr István Duna-híd nem engedély köteles felújítási tervét is.

KépriportBaja55-ös főút51-es főútNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)

Hírlevél

Hirdetés