2026.08.16, Vasárnap
A vad tülekedés korszaka a magyar útépítésben
Illusztráció - Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

A vad tülekedés korszaka a magyar útépítésben

magyarepitok.hu

2021.08.24. 07:15 - Hegedűs Gergely

A rendszerváltás utáni évtizedben még messze voltunk a mára letisztult piaci folyamatoktól, de már akkor megmutatta az erejét néhány elszánt magyar kkv. Történelmi összegzésre vállalkozó cikksorozat indult az Indexen, melyben lapunk is érintett.

Itt állíthatod be, hogy a Magyar Építők az elsők között legyen a Google találatokban!
hirdetés

Minden történelmi időszaknak vannak tanulságai, teljesül ez az útépítésben is - ezek összegzését célozta meg az Indexen induló cikksorozat, amelynek első fejezete a 90-es évekkel foglalkozik, és amelynek társzerzője lapunk főszerkesztő-helyettese, Szabó Ákos.


Voltak, akik irreálisan alacsony árakkal operáltak

A számos korabeli szakembert megszólaltató cikkből többek közt kiderül, az akkori magyar cégek a rendszerváltás után a multinacionális cégek megérkezésével rendkívüli piaci körülmények közt találták magukat,

amelyben egyszerre kellett védekezni és terjeszkedni.

Az elemzésből az is leszűrhető, hogy ebben az időben még jócskán jelen voltak azok a multik is, amelyek rendkívül alacsony árakkal operáltak, végső soron rossz minőséget és elcsúszó teljesítéseket okozva. A "vad tülekedés korszakaként" jellemzett időszak azonban csak átmenetinek bizonyult. Számos kkv-ként induló magyar vállalat tudta megalapozni a jövőjét ezekben az években, idővel pedig a multik közül is csak a minőséget és határidőket teljesítő vállalatok maradtak meg hazánkban.


Szíjj László hétvégi beugróként a gépkezelést is bevállalta

A magyar cégek rátermettségére utalva egy konkrét példát is olvashatunk az Index cikkében. "Aki talpraesetten és nagy erőbedobással dolgozott, az meg tudta találni a számítását” - fogalmazott Varga Árpád, a Mélyépítő Budapest Kft. volt műszaki vezérigazgató-helyettese.

A korabeli vezető elmesélte, a cégük a 61-es főút kaposvári szélesítésénél a Vakond Kft.-t alkalmazta alvállalkozóként, amely akkoriban Szíjj László és Varga Károly vezetésével, tiszakécskei kkv-ként működött. "Ez egy határidős és kötbéres munka volt, így egy-egy nap is számított" - emlékezett Varga Árpád. 

"Egyszer fel kellett hívnom őket emiatt, mert a gépkezelő megbetegedett: Szíjj László hétvégén kocsiba ült, megjött, beült a gépbe és aznap is dolgozott. Ez számomra nagyon nagy dolog volt.”

A fentieken túl számos korabeli érdekességet taglaló cikk teljes szövege itt olvasható

Hírlevél

hirdetés