A hazánk eddigi legnagyobb zöldmezős beruházásában épülő akkumulátorgyárhoz észak és dél felől is új út épül. Az ipari parkban is közel 3 kilométernyi út jön létre, megújul az Iváncsát átszelő közút 6 kilométeren, a faluban pedig három földutat leaszfaltoznak.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hirdetménye szerint a TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft. készíti elő az Iváncsán található ipari-innovációs terület infrastrukturális fejlesztését. A nyertes nettó 904 millió forintos szerződéses értéken végzi el a terület közúti tervezését a Fejér megyei településen.
Az iváncsai fejlesztésnek azért van jelentősége, mert 2021 tavasza óta itt zajlik Magyarország eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása: a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 681 milliárd forint összértékű akkumulátorgyárat hoz létre.
A Market Építő Zrt. az első ütem keretében közel 240 millió eurónyi (81 milliárd forintnyi) munkát végez. A projektben 135 hektáron épül akkumulátorgyár, a Market ebből mintegy 80 hektáron dolgozik az első ütemben.
A most kihirdetett nyertes feladata egy döntéselőkészítő tanulmány összeállítása a tervezendő műszaki tartalom pontosításához. Eközben az összes, az iparterület fejlesztésében érintett személy és szervezet megkeresése is a feladatok közt van, akárcsak a tervezett fejlesztések felmérése és dokumentálása, valamint az azokhoz kapcsolódó közúthálózati nyomvonalak és paraméterek meghatározása.
A tervezési közbeszerzés alapján a projektben többek közt az alábbi részfeladatok valósulnak meg (azzal a kitétellel, hogy a műszaki paraméterek, hosszak és nyomvonalak döntéselőkészítő tanulmány alapján kerülnek pontosításra):
A STRABAG és a Duna Aszfalt konzorciuma 219 millió eurós infrastruktúra projektet valósít meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) finanszírozásából Észak-Macedóniában. A 11,5 kilométeres hegyvidéki autópályához mintegy 370 méteres, kétjáratos alagút, két völgyhíd és 2x2 sávos kiépítéshez kapcsolódó infrastruktúra létesül, az elkészült útszakasz üzemeltetéséről és karbantartásáról pedig öt éven át a kivitelezők gondoskodnak.
Kísérleti útszakasz épült a TPA építőipari kompetenciaközpont kutatási-fejlesztési eredményeinek gyakorlati alkalmazására a komlói roxit andezitbánya bekötőútján. A STRABAG szakemberei a nehézgépjárművek által használt út egyes szakaszain szálerősített alaprétegeket, ligninnel adalékolt aszfaltkeverékeket és gumibitumenes aszfaltrétegeket alkalmaztak.